Zsoltárok 38
1 Dávid zsoltára emlékeztetőül. Uram, haragodban ne fenyíts meg engem; felgerjedésedben ne ostorozz meg engem!
Psalmus David, in rememorationem de sabbato. [Domine, ne in furore tuo arguas me, neque in ira tua corripias me:
2 Mert nyilaid belém akadtak, és kezed rám nehezült.
quoniam sagittæ tuæ infixæ sunt mihi, et confirmasti super me manum tuam.
3 Nincs épség testemben a te haragodtól; nincs békesség csontjaimban vétkeim miatt.
Non est sanitas in carne mea, a facie iræ tuæ; non est pax ossibus meis, a facie peccatorum meorum:
4 Mert bűneim elborítják fejemet; súlyos teherként, erőm felett.
quoniam iniquitates meæ supergressæ sunt caput meum, et sicut onus grave gravatæ sunt super me.
5 Megsenyvedtek, megbűzhödtek sebeim oktalanságom miatt.
Putruerunt et corruptæ sunt cicatrices meæ, a facie insipientiæ meæ.
6 Lehorgadtam, meggörbedtem nagyon; naponta szomorúan járok.
Miser factus sum et curvatus sum usque in finem; tota die contristatus ingrediebar.
7 Mert derekam megtelt gyulladással, és testemben semmi ép sincsen.
Quoniam lumbi mei impleti sunt illusionibus, et non est sanitas in carne mea.
8 Erőtlen és összetört vagyok nagyon, s szívem keserűsége miatt jajgatok.
Afflictus sum, et humiliatus sum nimis; rugiebam a gemitu cordis mei.
9 Uram, előtted van minden kívánságom, és nincs előled elrejtve az én nyögésem!
Domine, ante te omne desiderium meum, et gemitus meus a te non est absconditus.
10 Szívem dobogva ver, elhágy erőm, s szemem világa – az sincs már velem.
Cor meum conturbatum est; dereliquit me virtus mea, et lumen oculorum meorum, et ipsum non est mecum.
11 Szeretteim és barátaim félreállanak csapásomban; rokonaim pedig messze állanak.
Amici mei et proximi mei adversum me appropinquaverunt, et steterunt; et qui juxta me erant, de longe steterunt: et vim faciebant qui quærebant animam meam.
12 De tőrt vetnek, a kik életemre törnek, és a kik bajomra törnek; hitványságokat beszélnek, és csalárdságot koholnak mindennap.
Et qui inquirebant mala mihi, locuti sunt vanitates, et dolos tota die meditabantur.
13 De én, mint a siket, nem hallok, és olyan vagyok, mint a néma, a ki nem nyitja föl száját.
Ego autem, tamquam surdus, non audiebam; et sicut mutus non aperiens os suum.
14 És olyanná lettem, mint az, a ki nem hall, és szájában nincsen ellenmondás.
Et factus sum sicut homo non audiens, et non habens in ore suo redargutiones.
15 Mert téged vártalak Uram, te hallgass meg Uram, Istenem!
Quoniam in te, Domine, speravi; tu exaudies me, Domine Deus meus.
16 Mert azt gondolom: csak ne örülnének rajtam; mikor lábam ingott, hatalmaskodtak ellenem!
Quia dixi: Nequando supergaudeant mihi inimici mei; et dum commoventur pedes mei, super me magna locuti sunt.
17 És bizony közel vagyok az eleséshez, és bánatom mindig előttem van.
Quoniam ego in flagella paratus sum, et dolor meus in conspectu meo semper.
18 Sőt bevallom bűneimet, bánkódom vétkem miatt.
Quoniam iniquitatem meam annuntiabo, et cogitabo pro peccato meo.
19 De ellenségeim élnek, erősödnek; megsokasodtak hazug gyűlölőim,
Inimici autem mei vivunt, et confirmati sunt super me: et multiplicati sunt qui oderunt me inique.
20 És a kik jóért roszszal fizetnek; ellenem törnek, a miért én jóra törekszem.
Qui retribuunt mala pro bonis detrahebant mihi, quoniam sequebar bonitatem.
21 Ne hagyj el Uram Istenem, ne távolodjál el tőlem!
Ne derelinquas me, Domine Deus meus; ne discesseris a me.
22 Siess segítségemre, oh Uram, én szabadítóm!
Intende in adjutorium meum, Domine Deus salutis meæ.]
