Zsoltárok 38
1 Dávid zsoltára emlékeztetőül. Uram, haragodban ne fenyíts meg engem; felgerjedésedben ne ostorozz meg engem!
Ein Psalm Davids. Zum Bekennen (der Sünde).
2 Mert nyilaid belém akadtak, és kezed rám nehezült.
Jahwe, strafe mich nicht in deinem Zorn / Und züchtige mich nicht in deinem Grimm!
3 Nincs épség testemben a te haragodtól; nincs békesség csontjaimban vétkeim miatt.
Denn deine Pfeile haben mich getroffen, / Und deine Hand liegt schwer auf mir.
4 Mert bűneim elborítják fejemet; súlyos teherként, erőm felett.
Nichts Gesundes ist an meinem Leib ob deines Grolls, / Nichts Heiles in meinem Gebein ob meiner Sünde.
5 Megsenyvedtek, megbűzhödtek sebeim oktalanságom miatt.
Denn meine Schuld geht über mein Haupt, / Wie schwere Last ist sie mir zu schwer.
6 Lehorgadtam, meggörbedtem nagyon; naponta szomorúan járok.
Es stinken, es eitern meine Wunden / Um meiner Torheit willen.
7 Mert derekam megtelt gyulladással, és testemben semmi ép sincsen.
Ich bin gekrümmt, bin sehr gebeugt, / Den ganzen Tag geh ich traurig einher.
8 Erőtlen és összetört vagyok nagyon, s szívem keserűsége miatt jajgatok.
Denn meine Lenden sind voll Brand, / Nichts Heiles ist an meinem Leib.
9 Uram, előtted van minden kívánságom, és nincs előled elrejtve az én nyögésem!
Ohnmächtig bin ich, ganz zerschlagen, / Ich schrei vor dem Schmerz, der in mir tobt.
10 Szívem dobogva ver, elhágy erőm, s szemem világa – az sincs már velem.
O Herr, du kennst all mein Verlangen, / Mein Seufzen ist dir nicht verborgen.
11 Szeretteim és barátaim félreállanak csapásomban; rokonaim pedig messze állanak.
Mein Herz pocht laut, meine Kraft ist weg, / Und das Licht meiner Augen, auch das ist dahin!
12 De tőrt vetnek, a kik életemre törnek, és a kik bajomra törnek; hitványságokat beszélnek, és csalárdságot koholnak mindennap.
Meine Lieben und Freunde stehn fern meiner Pein, / Weit weg treten meine Verwandten.
13 De én, mint a siket, nem hallok, és olyan vagyok, mint a néma, a ki nem nyitja föl száját.
Es legen Schlingen, die mir nach dem Leben trachten; / Die mein Unglück wünschen, beschließen Verderben / Und haben allzeit Tücke im Sinn.
14 És olyanná lettem, mint az, a ki nem hall, és szájában nincsen ellenmondás.
Ich aber höre es nicht, als wäre ich taub, / Ich bin wie ein Stummer, der seinen Mund nicht öffnet.
15 Mert téged vártalak Uram, te hallgass meg Uram, Istenem!
Ich bin wie ein Mann, der nicht hören kann, / In dessen Mund keine Widerrede.
16 Mert azt gondolom: csak ne örülnének rajtam; mikor lábam ingott, hatalmaskodtak ellenem!
Denn auf dich, o Jahwe, harr ich, / Du wirst mich erhören, o Herr, mein Gott.
17 És bizony közel vagyok az eleséshez, és bánatom mindig előttem van.
Denn ich spreche: "Laß sie mein sich nicht freun, / Wenn mein Fuß wankt, nicht wider mich großtun."
18 Sőt bevallom bűneimet, bánkódom vétkem miatt.
Ich bin ja nahe dem Fallen, / Und mein Kummer verläßt mich nie.
19 De ellenségeim élnek, erősödnek; megsokasodtak hazug gyűlölőim,
Denn meine Missetat mache ich kund, / Ich härme mich ob meiner Sünde.
20 És a kik jóért roszszal fizetnek; ellenem törnek, a miért én jóra törekszem.
Meine Feinde aber strotzen von Lebenskraft, / Und zahlreich sind, die mich grundlos hassen.
21 Ne hagyj el Uram Istenem, ne távolodjál el tőlem!
Sie vergelten mir Gutes mit Bösem, / Sie feinden mich an, weil ich Gutes erstrebe.
22 Siess segítségemre, oh Uram, én szabadítóm!
Verlaß mich nicht, o Jahwe! / Mein Gott, sei nicht ferne von mir! Eile, mir beizustehn, / Herr, meine Hilfe!
