Zsoltárok 35
1 Dávidé. Perelj Uram a velem perlőkkel; harczolj a velem harczolókkal.
Av David. Herre, før mi sak mot deim som hev sak mot meg! Strid mot deim som strider mot meg!
2 Ragadj paizst és vértet, és kelj föl segítségemre.
Grip skjold og verja og reis deg til hjelp for meg!
3 Szegezz dárdát és rekeszd el üldözőim útját, mondd lelkemnek: Én vagyok segítséged.
Drag spjotet fram og steng vegen for deim som forfylgjer meg! Seg til mi sjæl: «Eg er di frelsa!»
4 Szégyen, gyalázat érje azokat, a kik lelkemet keresik; vettessenek hátra és piruljanak, a kik vesztemet koholják.
Lat deim blygjast og skjemmast, som stend meg etter livet! Lat deim vika attende med skam, som vil meg noko vondt!
5 Legyenek olyanok, mint a polyva a szél előtt; az Úrnak angyala verdesse őket.
Lat deim verta som agner for vind, og Herrens engel støyte deim burt!
6 Legyen útjok sötét, csuszamlós, s az Úrnak angyala kergesse őket.
Lat deira veg verta myrk og hål, og Herrens engel forfylgje deim!
7 Mert ok nélkül vetették elém titkon vont hálójokat, és ok nélkül ástak vermet az én lelkemnek.
For utan orsak hev dei løynt si grav med garn åt meg, utan orsak hev dei grave ei grav for mitt liv.
8 Érje őt romlás váratlanul, fogja meg hálója, a melyet kivetett, essék belé a veszedelembe.
Lat tjon koma yver honom, når han ikkje veit det, og det garn han løynde fanga honom; lat honom falla i det til sitt tjon!
9 Az én lelkem pedig vigad majd az Úrban, örvendezve szabadításában.
Og mi sjæl skal gleda seg i Herren, fagna seg i hans frelsa.
10 Minden tetemem ezt mondja majd: Kicsoda olyan, mint te, Uram?! A ki megszabadítod a nyomorultat a nála erősebbtől, a szegényt és szűkölködőt az ő megrablójától.
Alle mine bein skal segja: «Herre, kven er som du, du som friar den arme frå ein som er honom for sterk, den arme og fatige frå den som plundrar honom?»
11 Erőszakos tanúk állnak elő; azt kérdezik tőlem, a miről nem tudok.
Det stend upp mange vitne; dei spør meg um det som eg ikkje veit.
12 Jóért roszszal fizetnek meg nékem, megrabolják lelkemet.
Dei gjev meg vondt til løn for godt; mi sjæl er lati åleine.
13 Pedig én az ő betegségökben gyászba öltöztem, bőjttel gyötörtem lelkemet, imádságom kebelemre vissza-vissza szállt.
Men eg, eg gjekk i syrgjeklæde, då dei var sjuke; eg pinte mi sjæl med fasta, og mi bøn vende att til min barm.
14 Mintha barátom, testvérem volna, úgy jártam-keltem érte; mintha anyámat siratnám, úgy jártam bútól meghajolva:
Eg gjekk ikring, som det skulde vore min ven, min bror; eg gjekk bøygd og svartklædd, som ein som syrgjer på mor si.
15 Ők pedig örültek az én bukásomon és összegyűltek; összegyűltek ellenem a rágalmazók, tudtom nélkül gyaláztak és nem nyugodtak,
Men no, då det hallar med meg, no gled dei seg og flokkar seg saman; det flokkast mot meg fantar og folk eg ikkje kjenner; dei riv sund og kviler ikkje.
16 Ingyenélők léha csúfkodásai közt fogaikat vicsorgatva rám.
Liksom skamløysor som driv spott for ein brødbite, so skjer dei tenner imot meg.
17 Oh Uram, meddig nézed? Szabadítsd meg lelkemet tombolásaiktól, az oroszlánkölyköktől az én egyetlenemet.
Herre, kor lenge vil du sjå på? Drag mi sjæl undan deira herverk, mitt einaste frå unge løvor!
18 Dicsérlek a nagy gyülekezetben, az erős nép között magasztallak téged.
Eg vil prisa deg i ei stor samling, lova deg millom mykje folk.
19 Ne örüljenek rajtam az én hazug ellenségeim, méltatlan gyűlölőim se hunyorgassanak rám.
Lat deim som utan grunn er mine fiendar ikkje gleda seg yver meg! Lat deim som hatar meg utan orsak ikkje blinka med auga!
20 Mert nem beszélnek békességet, hanem a kik békességesek e földön, azok ellen álnok dolgokat koholnak.
For dei talar ikkje fred, men tenkjer upp svikande ord mot dei stille i landet.
21 Föltátották rám szájokat, azt mondták: Haha! Haha! Látta a szemünk.
Og dei riv sin munn vidt upp imot meg, dei segjer: «Ha, ha! Vårt auga hev set det!»
22 Láttad, oh Uram – ne hallgass, oh Uram; ne légy távol tőlem!
Du ser det, Herre, teg ikkje! Herre, ver ikkje langt ifrå meg!
23 Serkenj föl, ébredj ítéletemre, oh Uram, Istenem, az én ügyemért.
Vakna upp og vert vaken til å gjeva meg rett, min Gud og Herre, til å føra mi sak!
24 Ítélj meg engem a te igazságod szerint, oh Uram, Istenem, hogy ne öröljenek rajtam!
Døm meg etter di rettferd, Herre min Gud, og lat deim ikkje gleda seg yver meg!
25 Ne mondhassák szívökben: Örülj mi lelkünk! Ne mondhassák: Elnyeltük őt!
Lat deim ikkje segja i sitt hjarta: «Ha, det er vår lyst!» Lat deim ikkje segja: «Me hev gløypt honom upp!»
26 Szégyenüljenek meg, piruljanak együttesen, a kik bajomnak örülnek; szégyen és gyalázat borítsa be őket, a kik felfuvalkodtak ellenem.
Lat deim skjemmast og blygjast alle saman som gled seg i mi ulukka; lat deim klæda seg i skam og skjemsla, dei som høgmodast yver meg!
27 Vigadjanak és örüljenek, a kik kivánják az én igazságomat, hadd mondják mindenkor: Nagy az Úr, a ki kivánja az ő szolgájának békességét.
Lat deim fagna seg og gleda seg, som unner meg min rett, og lat deim alltid segja: «Høglova vere Herren, som unner sin tenar at det gjeng honom godt!»
28 Az én nyelvem pedig hirdetni fogja a te igazságodat, a te dicsőségedet minden napon.
Og mi tunga skal kveda ut di rettferd, heile dagen din pris.
