Zsoltárok 22
1 Az éneklőmesternek az ajjelethassakhar szerint; Dávid zsoltára. Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet? Távol van megtartásomtól jajgatásomnak szava.
Til Sangmesteren; til „Morgenrødens Hind‟; en Psalme af David.
2 Én Istenem, kiáltok nappal, de nem hallgatsz meg; éjjel is és nincs nyugodalmam.
Min Gud, min Gud! hvorfor har du forladt mig, du er fjern fra min Frelse, fra mit Klageskrig.
3 Pedig te szent vagy, a ki Izráel dícséretei között lakozol.
Min Gud! jeg raaber om Dagen, og du svarer ikke; og om Natten, og jeg kan ikke være stille.
4 Benned bíztak atyáink; bíztak és te megszabadítottad őket.
Men du er hellig, du, som bor iblandt Israels Lovsange!
5 Hozzád kiáltottak és megmenekültek; benned bíztak és nem szégyenültek meg.
Vore Fædre forlode sig paa dig; de forlode sig paa dig, og du friede dem.
6 De én féreg vagyok s nem férfiú; embereknek csúfja és a nép útálata.
Til dig raabte de og frelstes; de forlode sig paa dig, og bleve ikke beskæmmede.
7 A kik engem látnak, mind csúfolkodnak rajtam, félrehúzzák ajkaikat és hajtogatják fejöket:
Men jeg er en Orm og ikke en Mand, Menneskens Spot og Folks Foragt.
8 Az Úrra bízta magát, mentse meg őt; szabadítsa meg őt, hiszen gyönyörködött benne!
Alle de, som se mig, spotte mig; de vrænge Mund, de ryste med Hovedet:
9 Mert te hoztál ki engem az anyám méhéből, és biztattál engem anyámnak emlőin.
„Vælt det paa Herren, han befri ham; han redde ham, efterdi han har Lyst til ham‟!
10 Születésem óta a te gondod voltam; anyám méhétől fogva te voltál Istenem.
Du er dog den, som drog mig af Moders Liv, du lod mig hvile trygt ved min Moders Bryster.
11 Ne légy messze tőlem, mert közel a nyomorúság, és nincs, a ki segítsen.
Paa dig er jeg kastet fra Moders Liv af; du er min Gud fra min Moders Skød.
12 Tulkok sokasága kerített be engem, körülfogtak engem Básán bikái.
Vær ikke langt fra mig, thi Angest er nær; thi der er ingen Hjælper.
13 Feltátották rám szájokat, mint a ragadozó és ordító oroszlán.
Mange Øksne have omgivet mig; Basans Tyre have omringet mig.
14 Mint a víz, úgy kiöntettem; csontjaim mind széthullottak; szívem olyan lett, mint a viasz, megolvadt belső részeim között.
De oplode deres Gab imod mig som en Løve, der river og brøler.
15 Erőm kiszáradt, mint cserép, nyelvem ínyemhez tapadt, és a halál porába fektetsz engemet.
Jeg er udøst som Vand, og alle mine Ben adskille sig; mit Hjerte er som Voks, det smelter midt i mit Liv.
16 Mert ebek vettek körül engem, a gonoszok serege körülfogott; átlyukasztották kezeimet és lábaimat.
Min Kraft er tørret som et Potteskaar, min Tunge hænger ved mine Gummer, og du lægger mig ned i Dødens Støv.
17 Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig csak néznek s bámulnak rám.
Thi Hunde have omgivet mig; de ondes Hob har omringet mig; de have gennemboret mine Hænder og mine Fødder.
18 Megosztoznak ruháimon, és köntösömre sorsot vetnek.
Jeg kan tælle alle mine Ben; de se til, de se paa mig.
19 De te, Uram, ne légy messze tőlem; én erősségem, siess segítségemre.
De dele mine Klæder imellem sig og kaste Lod om mit Klædebon.
20 Szabadítsd meg lelkemet a kardtól, s az én egyetlenemet a kutyák körmeiből.
Men du, Herre, vær ikke langt borte! min Styrke, skynd dig at hjælpe mig!
21 Ments meg engem az oroszlán torkából, és a bivalyok szarvai közül hallgass meg engem.
Red min Sjæl fra Sværdet, min eneste fra Hundes Vold!
22 Hadd hirdessem nevedet atyámfiainak, és dicsérjelek téged a gyülekezetben.
Frels mig fra Løvens Gab og fra Enhjørningens Horn! Du har bønhørt mig.
23 Ti, a kik félitek az Urat, dicsérjétek őt! Jákób minden ivadékai dicsőítsétek őt, és féljétek őt Izráel minden magzata!
Jeg vil forkynde dit Navn for mine Brødre, midt i Forsamlingen vil jeg love dig.
24 Mert nem veti meg és nem útálja meg a szegény nyomorúságát; és nem rejti el az ő orczáját előle, és mikor kiált hozzá, meghallgatja.
I, som frygte Herren, lover ham! al Jakobs Sæd, ærer ham! og bæver for ham, al Israels Sæd!
25 Felőled lesz dicséretem a nagy gyülekezetben. Az én fogadásaimat megadom azok előtt, a kik félik őt.
Thi han har ikke foragtet og ej havt Vederstyggelighed for den elendiges Elendighed og ikke skjult sit Ansigt for ham; men der han raabte til ham, hørte han det.
26 Esznek a nyomorultak és megelégesznek, dicsérik az Urat, a kik őt keresik. Éljen szívetek örökké!
Fra dig begynder min Lovsang i en stor Forsamling; jeg vil betale mine Løfter i Paasyn af dem, som frygte ham.
27 Megemlékeznek és megtérnek az Úrhoz a föld minden határai, és leborul előtted a pogányok minden nemzetsége.
De sagtmodige skulle æde og mættes, Herren skal prises af dem, som søge ham; eders Hjerter leve altid!
28 Mert az Úré a királyi hatalom, uralkodik a pogányokon is.
Alle Verdens Ender skulle komme det i Hu og omvende sig til Herren; og alle Hedningernes Slægter skulle tilbede for dit Ansigt.
29 Esznek és leborulnak a föld gazdagai mind; ő előtte hajtanak térdet, a kik a porba hullanak, és a ki életben nem tarthatja lelkét.
Thi Riget hører Herren til, og han hersker over Hedningerne.
30 Őt szolgálják a fiak, az Úrról beszélnek az utódoknak.
Alle mægtige paa Jorden skulle æde og tilbede; for ham skulle alle de bøje sig, som sank i Muld, og den, som ikke kunde holde sin Sjæl i Live.
31 Eljőnek s hirdetik az ő igazságát az ő utánok való népnek, hogy ezt cselekedte!
Efterkommerne skulle tjene ham; der skal fortælles om Herren til Efterslægten. De skulle komme og forkynde hans Retfærdighed for det Folk, som bliver født; thi han har gjort det.
