Zsoltárok 2

1 Miért dühösködnek a pogányok, és gondolnak hiábavalóságot a népek?

Zakaj hrumé narodi in ljudstva si izmišljajo prazno?

2 A föld királyai felkerekednek és a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és az ő felkentje ellen:

Zemlje kralji vstajajo in prvaki se posvetujejo skupaj zoper Gospoda in zoper maziljenca njegovega:

3 Szaggassuk le az ő bilincseiket, és dobjuk le magunkról köteleiket!

Raztrgajmo njih vezí in sè sebe vrzimo njih debele vrvi!

4 Az egekben lakozó neveti, az Úr megcsúfolja őket.

Sedeči v nebesih se smeje; zasmehuje jih Gospod.

5 Majd szól nékik haragjában, és megrettenti őket gerjedelmében:

Tedaj jih ogovorí v jezi svoji, in v srdu svojem jih prestraši:

6 Én kentem ám fel az én királyomat a Sionon, az én szent hegyemen!

Saj sem jaz pomazilil kralja svojega ter postavil čez Sijon, gôro svetosti svoje.

7 Törvényül hirdetem: Az Úr mondá nékem: Én fiam vagy te; én ma nemzettelek téged.

Oznanim naj sklep: Gospod mi je rekel: Sin si moj, jaz sem te danes rodil.

8 Kérjed tőlem és odaadom néked a pogányokat örökségül, és birtokodul a föld határait.

Prosi me, in narode ti dam v posest in kraje zemlje v pravico posesti tvoje.

9 Összetöröd őket vasvesszővel: széjjelzúzod őket, mint cserépedényt.

Zdrobiš jih s šibo železno; kakor prsteno posodo jih razsuješ.

10 Azért, királyok, legyetek eszesek, és okuljatok földnek bírái!

Zdaj torej, kralji, poslušajte; poduk sprejmite, o zemlje sodniki!

11 Szolgáljátok az Urat félelemmel, és örüljetek reszketéssel.

V svetem strahu služite Gospodu, in radujte se v trepetu!

12 Csókoljátok a Fiút, hogy meg ne haragudjék és el ne veszszetek az úton, mert hamar felgerjed az ő haragja. Boldogok mindazok, a kik ő benne bíznak!

Poljubite Sina, da se ne razsrdi in ne poginete na potu, ako se le kolikaj razvname jeza njegova; blagor vsem, kateri pribegajo do njega.