Zsoltárok 2

1 Miért dühösködnek a pogányok, és gondolnak hiábavalóságot a népek?

Kvi ståkar heidningarne, og kvi stilar folki på fåfengt verk?

2 A föld királyai felkerekednek és a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és az ő felkentje ellen:

Kongarne på jordi reiser seg, og herremennerne legg råd saman imot Herren og den han hev salva:

3 Szaggassuk le az ő bilincseiket, és dobjuk le magunkról köteleiket!

«Lat oss slita sund deira band og kasta deira tog av oss!»

4 Az egekben lakozó neveti, az Úr megcsúfolja őket.

Han som tronar i himmelen, lær: Herren spottar deim.

5 Majd szól nékik haragjában, és megrettenti őket gerjedelmében:

So talar han til deim i sin vreide, og i sin harm skræmer han deim:

6 Én kentem ám fel az én királyomat a Sionon, az én szent hegyemen!

«Og eg hev då sett inn min konge på Sion, mitt heilage fjell.»

7 Törvényül hirdetem: Az Úr mondá nékem: Én fiam vagy te; én ma nemzettelek téged.

Eg vil fortelja um ei rådgjerd: Herren sagde til meg: «Du er min son, eg hev født deg i dag.

8 Kérjed tőlem és odaadom néked a pogányokat örökségül, és birtokodul a föld határait.

Krev av meg, so vil eg gjeva deg heidningarne til arv og endarne av jordi til eiga.

9 Összetöröd őket vasvesszővel: széjjelzúzod őket, mint cserépedényt.

Du skal knasa deim med jarnstav; som kruskjerald skal du smuldra deim.»

10 Azért, királyok, legyetek eszesek, és okuljatok földnek bírái!

Og no, de kongar, far visleg fram! Lat dykk segja, de domarar på jordi!

11 Szolgáljátok az Urat félelemmel, és örüljetek reszketéssel.

Ten Herren med age, og fagna dykk med otte!

12 Csókoljátok a Fiút, hogy meg ne haragudjék és el ne veszszetek az úton, mert hamar felgerjed az ő haragja. Boldogok mindazok, a kik ő benne bíznak!

Kyss sonen, so han ikkje skal verta vreid, og de skal ganga til grunnar på vegen! For hans vreide kunde lett kveikjast. Sæle er alle dei som set si lit til honom!