Zsoltárok 2

1 Miért dühösködnek a pogányok, és gondolnak hiábavalóságot a népek?

Miért csődültek a népek, és gondolnak hiábavalót a nemzetek,

2 A föld királyai felkerekednek és a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és az ő felkentje ellen:

összeállanak a föld királyai, és együtt tanakodnak a fejedelmek az Örökkévaló és az ő fölkentje ellen?

3 Szaggassuk le az ő bilincseiket, és dobjuk le magunkról köteleiket!

Szakítsuk szét kötelékeiket, s vessük le magunkról bilincseiket!

4 Az egekben lakozó neveti, az Úr megcsúfolja őket.

Az égben trónoló nevet, az Úr gúnyolódik rajtuk,

5 Majd szól nékik haragjában, és megrettenti őket gerjedelmében:

akkor beszél hozzájuk haragjában és hevében megrettenti őket:

6 Én kentem ám fel az én királyomat a Sionon, az én szent hegyemen!

Hisz én iktattam be királyomat Cziónon, az én szent hegyemen. –

7 Törvényül hirdetem: Az Úr mondá nékem: Én fiam vagy te; én ma nemzettelek téged.

Hadd adok hírt törvényről! Az Örökkévaló szólt hozzám: fiam vagy, én ma szülőd lettem.

8 Kérjed tőlem és odaadom néked a pogányokat örökségül, és birtokodul a föld határait.

Kérj tőlem, s majd adok nemzeteket birtokodul s tulajdonodul a földnek végeit;

9 Összetöröd őket vasvesszővel: széjjelzúzod őket, mint cserépedényt.

majd megtöröd őket vaspálczával, mint a fazekasedényt szétzúzod őket!

10 Azért, királyok, legyetek eszesek, és okuljatok földnek bírái!

Most tehát királyok, térjetek észre, okuljatok, földnek birái;

11 Szolgáljátok az Urat félelemmel, és örüljetek reszketéssel.

szolgáljátok az Örökkévalót félelemben és ujjongjatok remegés közt.

12 Csókoljátok a Fiút, hogy meg ne haragudjék és el ne veszszetek az úton, mert hamar felgerjed az ő haragja. Boldogok mindazok, a kik ő benne bíznak!

Hódoljatok a fiúnak, nehogy haragudjék s elvesznétek az úton; mert kevés híján felgyúl a haragja. Boldogok mind, kik benne keresnek menedéket!