Zsoltárok 2

1 Miért dühösködnek a pogányok, és gondolnak hiábavalóságot a népek?

Warum toben die Heiden, und die Leute reden so vergeblich?

2 A föld királyai felkerekednek és a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és az ő felkentje ellen:

Die Könige im Lande lehnen sich auf, und die HERREN ratschlagen miteinander wider den HERRN und seinen Gesalbten:

3 Szaggassuk le az ő bilincseiket, és dobjuk le magunkról köteleiket!

Lasset uns zerreißen ihre Bande und von uns werfen ihre Seile!

4 Az egekben lakozó neveti, az Úr megcsúfolja őket.

Aber der im Himmel wohnet, lachet ihrer, und der HERR spottet ihrer.

5 Majd szól nékik haragjában, és megrettenti őket gerjedelmében:

Er wird einst mit ihnen reden in seinem Zorn, und mit seinem Grimm wird er sie schrecken.

6 Én kentem ám fel az én királyomat a Sionon, az én szent hegyemen!

Aber ich habe meinen König eingesetzt auf meinem heiligen Berg Zion.

7 Törvényül hirdetem: Az Úr mondá nékem: Én fiam vagy te; én ma nemzettelek téged.

Ich will von einer solchen Weise predigen, daß der HERR zu mir gesagt hat: Du bist mein Sohn, heute hab ich dich gezeuget.

8 Kérjed tőlem és odaadom néked a pogányokat örökségül, és birtokodul a föld határait.

Heische von mir, so will ich dir die Heiden zum Erbe geben und der Welt Ende zum Eigentum.

9 Összetöröd őket vasvesszővel: széjjelzúzod őket, mint cserépedényt.

Du sollst sie mit einem eisernen Zepter zerschlagen; wie Töpfe sollst du sie zerschmeißen.

10 Azért, királyok, legyetek eszesek, és okuljatok földnek bírái!

So laßt euch nun weisen, ihr Könige, und laßt euch züchtigen, ihr Richter auf Erden!

11 Szolgáljátok az Urat félelemmel, és örüljetek reszketéssel.

Dienet dem HERRN mit Furcht und freuet euch mit Zittern!

12 Csókoljátok a Fiút, hogy meg ne haragudjék és el ne veszszetek az úton, mert hamar felgerjed az ő haragja. Boldogok mindazok, a kik ő benne bíznak!

Küsset den Sohn, daß er nicht zürne und ihr umkommet auf dem Wege; denn sein Zorn wird bald anbrennen. Aber wohl allen, die auf ihn trauen!