Zsoltárok 2

1 Miért dühösködnek a pogányok, és gondolnak hiábavalóságot a népek?

Warum toben die Nationen und sinnen Eitles die Völkerschaften?

2 A föld királyai felkerekednek és a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és az ő felkentje ellen:

Es treten auf die Könige der Erde, und die Fürsten ratschlagen miteinander wider Jehova und wider seinen Gesalbten:

3 Szaggassuk le az ő bilincseiket, és dobjuk le magunkról köteleiket!

“Lasset uns zerreißen ihre Bande, und von uns werfen ihre Seile!”

4 Az egekben lakozó neveti, az Úr megcsúfolja őket.

Der im Himmel thront, lacht, der Herr spottet ihrer.

5 Majd szól nékik haragjában, és megrettenti őket gerjedelmében:

Dann wird er zu ihnen reden in seinem Zorn, und in seiner Zornglut wird er sie schrecken.

6 Én kentem ám fel az én királyomat a Sionon, az én szent hegyemen!

“Habe doch ich meinen König gesalbt auf Zion, meinem heiligen Berge!”

7 Törvényül hirdetem: Az Úr mondá nékem: Én fiam vagy te; én ma nemzettelek téged.

Vom Beschluß will ich erzählen: Jehova hat zu mir gesprochen: Du bist mein Sohn, heute habe ich dich gezeugt.

8 Kérjed tőlem és odaadom néked a pogányokat örökségül, és birtokodul a föld határait.

Fordere von mir, und ich will dir zum Erbteil geben die Nationen, und zum Besitztum die Enden der Erde.

9 Összetöröd őket vasvesszővel: széjjelzúzod őket, mint cserépedényt.

Mit eisernem Zepter wirst du sie zerschmettern, wie ein Töpfergefäß sie zerschmeißen.

10 Azért, királyok, legyetek eszesek, és okuljatok földnek bírái!

Und nun, ihr Könige, seid verständig, lasset euch zurechtweisen, ihr Richter der Erde!

11 Szolgáljátok az Urat félelemmel, és örüljetek reszketéssel.

Dienet Jehova mit Furcht, und freuet euch mit Zittern!

12 Csókoljátok a Fiút, hogy meg ne haragudjék és el ne veszszetek az úton, mert hamar felgerjed az ő haragja. Boldogok mindazok, a kik ő benne bíznak!

Küsset den Sohn, daß er nicht zürne, und ihr umkommet auf dem Wege, wenn nur ein wenig entbrennt sein Zorn. Glückselig alle, die auf ihn trauen!