Zsoltárok 2

1 Miért dühösködnek a pogányok, és gondolnak hiábavalóságot a népek?

Miksi pakanat pauhaavat ja kansat turhia ajattelevat?

2 A föld királyai felkerekednek és a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és az ő felkentje ellen:

Maan kuninkaat nousevat, ruhtinaat yhdessä neuvottelevat Herraa ja hänen voideltuansa vastaan:

3 Szaggassuk le az ő bilincseiket, és dobjuk le magunkról köteleiket!

"Katkaiskaamme heidän kahleensa, heittäkäämme päältämme heidän köytensä".

4 Az egekben lakozó neveti, az Úr megcsúfolja őket.

Hän, joka taivaassa asuu, nauraa; Herra pilkkaa heitä.

5 Majd szól nékik haragjában, és megrettenti őket gerjedelmében:

Kerran hän on puhuva heille vihassansa, peljättävä heitä hirmuisuudessaan:

6 Én kentem ám fel az én királyomat a Sionon, az én szent hegyemen!

"Minä olen asettanut kuninkaani Siioniin, pyhälle vuorelleni".

7 Törvényül hirdetem: Az Úr mondá nékem: Én fiam vagy te; én ma nemzettelek téged.

Minä ilmoitan, mitä Herra on säätänyt. Hän lausui minulle: "Sinä olet minun poikani, tänä päivänä minä sinut synnytin.

8 Kérjed tőlem és odaadom néked a pogányokat örökségül, és birtokodul a föld határait.

Ano minulta, niin minä annan pakanakansat sinun perinnöksesi ja maan ääret sinun omiksesi.

9 Összetöröd őket vasvesszővel: széjjelzúzod őket, mint cserépedényt.

Rautaisella valtikalla sinä heidät muserrat, niinkuin saviastian sinä särjet heidät."

10 Azért, királyok, legyetek eszesek, és okuljatok földnek bírái!

Tulkaa siis järkiinne, kuninkaat, maan tuomarit, ottakaa nuhteesta vaari.

11 Szolgáljátok az Urat félelemmel, és örüljetek reszketéssel.

Palvelkaa Herraa pelvolla ja iloitkaa vavistuksella.

12 Csókoljátok a Fiút, hogy meg ne haragudjék és el ne veszszetek az úton, mert hamar felgerjed az ő haragja. Boldogok mindazok, a kik ő benne bíznak!

Antakaa suuta pojalle, ettei hän vihastuisi ettekä te hukkuisi tiellänne. Sillä hänen vihansa syttyy äkisti. Autuaat ovat kaikki, jotka häneen turvaavat.