Zsoltárok 17
1 Dávid imádsága. Hallgasd meg, Uram, az igazságot, vedd észre könyörgésemet, figyelmezzél imádságomra, mely nem jő csalárd ajakról.
En bön Davids. Herre, hör rätthetena; gif akt uppå mitt rop, förnim mina bön, den icke utaf en falsk mun går.
2 A te orczádtól jőjjön ki ítéletem, a te szemeid hadd lássanak igazat.
Tala du i mine sak, och se du uppå hvad rätt är.
3 Megpróbáltad az én szívemet, meglátogattál éjjel; próbáltál engem, nem találtál semmi rosszat; ha tán gondoltam is, nem jött ki a számon.
Du pröfvar mitt hjerta, och besöker det om nattena, och ransakar mig, och finner intet; jag hafver satt mig före, att min mun icke öfverträda skall.
4 Az emberek cselekedeteinél a te ajkad igéjével vigyáztam az erőszakosnak ösvényeire.
Jag förvarar mig i dina läppars orde, för menniskors gerningar, på mördarens väg.
5 Ragaszkodtak lépteim a te ösvényeidhez, nem ingadoztak lábaim.
Behåll min gång på dinom stigom, att min steg icke slinta.
6 Hívtalak én, mert te felelhetsz nékem, Istenem! Hajtsd hozzám füledet, hallgasd meg az én beszédemet.
Jag ropar till dig, att du Gud ville höra, mig; böj din öron till mig, hör mitt tal.
7 Mutasd meg csudálatosan a te kegyelmedet, a ki megszabadítod jobboddal a te benned bízókat a támadóktól.
Bevisa, dina underliga godhet, du, deras Frälsare, som trösta uppå dig, emot dem som sig emot dina högra hand sätta.
8 Tarts meg engemet, mint szemed fényét; szárnyaid árnyékába rejts el engemet.
Bevara mig såsom en ögnasten; beskärma mig under dina vingars skugga;
9 A gonoszok elől, a kik pusztítanak engem; ellenségeim elől, a kik lelkendezve vesznek körül engem.
För de ogudaktiga, som mig förhärja; för mina ovänner, som efter mina själ stå allt omkring.
10 Megkövéredett szívöket elzárták, szájokkal kevélyen szólanak.
Deras fete hålla tillsamman; de tala med sin mun stor ord.
11 Körülvettek most minket mentünkben; szemeiket ránk szegzik, hogy földre terítsenek.
Hvar vi gå, så äro de kringom oss; sina ögon ställa de derefter, att de måga slå oss till jordena;
12 Hasonlók az oroszlánhoz, a mely zsákmányra szomjaz, és a rejtekhelyen ülő oroszlánkölyökhöz.
Såsom ett lejon, som rof begärar; såsom ett ungt lejon, som i kulone sitter.
13 Kelj fel, oh Uram! Szállj vele szembe, terítsd le őt, szabadítsd meg lelkemet a gonosztól fegyvereddel;
Herre, statt upp, öfverfall honom, och nederslå honom; undsätt mina själ ifrå de ogudaktiga, med ditt svärd;
14 Az emberektől, oh Uram, kezeddel, a világ embereitől! Az ő osztályrészük az életben van; megtöltötted hasukat javaiddal, bővölködnek fiakkal, a miök pedig marad, gyermekeikre hagyják.
Ifrå dine hands menniskom, Herre, ifrå denne verldenes menniskom, hvilka sin del hafva medan de lefva; dem du buken fyller med dina håfvor; de der barn nog hafva, och låta sina återlefvor sinom barnom.
15 Én igazságban nézem a te orczádat, megelégszem a te ábrázatoddal, midőn felserkenek.
Men jag vill skåda ditt ansigte i rättfärdighet; jag vill mätt varda, när jag uppvakar efter ditt beläte.
