Zsoltárok 17
1 Dávid imádsága. Hallgasd meg, Uram, az igazságot, vedd észre könyörgésemet, figyelmezzél imádságomra, mely nem jő csalárd ajakról.
Ei bøn av David. Herre, høyr på rettvis sak, lyd etter mitt rop, vend øyra til mi bøn frå saklause lippor!
2 A te orczádtól jőjjön ki ítéletem, a te szemeid hadd lássanak igazat.
Lat min rett ganga ut frå ditt andlit, dine augo skoda kva rett er!
3 Megpróbáltad az én szívemet, meglátogattál éjjel; próbáltál engem, nem találtál semmi rosszat; ha tán gondoltam is, nem jött ki a számon.
Du prøver mitt hjarta, gjestar det um natti, du ransakar meg, du finn ingen ting; min tanke vik ikkje av frå min munn.
4 Az emberek cselekedeteinél a te ajkad igéjével vigyáztam az erőszakosnak ösvényeire.
Mot det som menneskje hev gjort meg, hev eg etter ordet frå dine lippor teke meg i vare for valdsmanns stigar.
5 Ragaszkodtak lépteim a te ösvényeidhez, nem ingadoztak lábaim.
Mine stig heldt seg stødt til dine farvegar, mine føtar snåva ikkje.
6 Hívtalak én, mert te felelhetsz nékem, Istenem! Hajtsd hozzám füledet, hallgasd meg az én beszédemet.
Eg ropar til deg, for du svarar meg, Gud! Bøyg ditt øyra til meg, høyr mitt ord!
7 Mutasd meg csudálatosan a te kegyelmedet, a ki megszabadítod jobboddal a te benned bízókat a támadóktól.
Vis di underfulle miskunn, du som frelsar deim som flyr til deg, frå deim som stend imot di høgre hand!
8 Tarts meg engemet, mint szemed fényét; szárnyaid árnyékába rejts el engemet.
Vakta meg som din augnestein! gøym meg i skuggen av dine vengjer
9 A gonoszok elől, a kik pusztítanak engem; ellenségeim elől, a kik lelkendezve vesznek körül engem.
for dei ugudlege som øydelegg meg, mine fiendar til dauden, som kringset meg!
10 Megkövéredett szívöket elzárták, szájokkal kevélyen szólanak.
Dei let sitt feite hjarta att, med sin munn talar dei i ovmod.
11 Körülvettek most minket mentünkben; szemeiket ránk szegzik, hogy földre terítsenek.
Kvar me gjeng, kringgjeng dei oss no; sine augo set dei på å støyta meg ned til jordi.
12 Hasonlók az oroszlánhoz, a mely zsákmányra szomjaz, és a rejtekhelyen ülő oroszlánkölyökhöz.
Han er lik ei løva som stundar etter å riva sund, og ei ungløva som ligg i løyne.
13 Kelj fel, oh Uram! Szállj vele szembe, terítsd le őt, szabadítsd meg lelkemet a gonosztól fegyvereddel;
Statt upp, Herre, stig fram imot honom, støyt honom ned, frels mi sjæl frå den ugudlege med ditt sverd,
14 Az emberektől, oh Uram, kezeddel, a világ embereitől! Az ő osztályrészük az életben van; megtöltötted hasukat javaiddal, bővölködnek fiakkal, a miök pedig marad, gyermekeikre hagyják.
frå menner med di hand, Herre, frå menner av denne verdi, som hev sin lut i dette liv, og som du fyller buken på med dine skattar, dei som er rike på søner og let sine avleivor etter seg til sine born!
15 Én igazságban nézem a te orczádat, megelégszem a te ábrázatoddal, midőn felserkenek.
Eg skal i rettferd skoda ditt andlit, eg skal, når eg vaknar, mettast av di åsyn.
