Zsoltárok 144

1 Dávidé. Áldott az Úr, az én kőváram, a ki hadakozásra tanítja kezemet, s viadalra az én ujjaimat.

Dávidtól. Áldva legyen az Örökkévaló én sziklám, ki kezeimet háborúra tanítja, újjaimat harczra.

2 Jóltevőm és megoltalmazóm, mentőváram és szabadítóm nékem; paizsom, és az, a kiben én bízom: ő veti alám népemet.

Kegyelmem és váram, mentsváram és megszabadítóm nekem, pajzsom, s ő benne kerestem menedéket, a ki népeket leigáz én alám.

3 Uram! Micsoda az ember, hogy tudsz felőle, és az embernek fia, hogy gondod van reá?

Örökkévaló, mi az ember, hogy őt megismerted, a halandó fia, hogy őt számba vetted?

4 Olyan az ember, mint a lehellet; napjai, mint az átfutó árnyék.

Az ember a lehelethez hasonlít, napjai mint a muló árnyék.

5 Uram, hajlítsd meg egeidet és szállja alá; illesd meg a hegyeket, hogy füstölögjenek!

Örökkévaló, hajtsd meg egedet és szállj le, érintsd meg a hegyeket, hogy füstölögjenek;

6 Lövelj villámot és hányd szerte őket; bocsásd ki nyilaidat és vedd el eszöket.

hajíts villámot és szórd szét őket, küldd nyilaidat és zavard meg őket.

7 Nyújtsd le kezeidet a magasból; ragadj ki és ments meg engem a nagy vizekből, az idegen-fiak kezéből;

Nyújtsd ki kezedet a magasból, ragadj ki és ments meg nagy vizektől, az idegenek kezéböl;

8 A kiknek szájok hazugságot beszél, s jobb kezök a hamisság jobb keze.

kiknek szája hamisat beszélt és jobbjuk hazugság jobbja,

9 Isten! Új éneket éneklek néked; tízhúrú hangszerrel zengedezlek téged;

Isten, új éneket hadd énekelek neked, tíz huru lanton hadd zengek nehed.

10 Ki segítséget ád a királyoknak, s megmenti Dávidot, az ő szolgáját a gonosz szablyától.

Ki segedelmet adott királyoknak, ki kiragadta szolgáját, Dávidot gonosz kardtól:

11 Ragadj ki és ments meg engem az idegen-fiak kezéből, a kiknek szájok hazugságot beszél, s jobbkezök a hamisság jobbkeze.

ragadj ki és ments meg engem az idegenek kezéből, kiknek szája hamisat beszélt, és jobbjuk hazugság jobbja;

12 Hogy fiaink olyanok legyenek, mint a plánták, nagyokká nőve ifjú korukban; leányaink, mint a templom mintájára kifaragott oszlopok.

A midőn fiaink akár csemeték, nagyra nevelve ifjúkorukban, leányaink akár sarokpillérek, kivágva templomnak mintájára;

13 Legyenek telve tárházaink, eledelt eledelre szolgáltassanak; juhaink százszorosodjanak, ezerszeresedjenek a mi legelőinken.

csürjeink telvék, nyújtva eleséget eleségre, juhaink ezrivel szaporodnak, tizezrivel térségeinken;

14 Ökreink megrakodva legyenek; sem betörés, sem kirohanás, sem kiáltozás ne legyen a mi utczáinkon.

ökreink megterhelve – sem rés, sem kivonulás, sem sikoltás piaczainkon:

15 Boldog nép az, a melynek így van dolga; boldog nép az, a melynek az Úr az ő Istene.

boldog a nép, melynek így vagyon dolga, boldog a nép, melynek az Örökkévaló az ő Istene!