Zsoltárok 142

1 Dávid tanítása; imádság a barlangban létekor. Fenszóval hívom az Urat, fenszóval könyörgök az Úrhoz.

A contemplation by David, when he was in the cave. A Prayer. I cry with my voice to the LORD. With my voice, I ask the LORD for mercy.

2 Kiöntöm előtte panaszomat, kitárom előtte nyomorúságomat,

I pour out my complaint before him. I tell him my troubles.

3 Mikor elcsügged bennem a lelkem. Te pedig tudod az én ösvényemet, hogy az úton, a melyen járok, tőrt hánytak elém.

When my spirit was overwhelmed within me, you knew my route. On the path in which I walk, they have hidden a snare for me.

4 Tekints jobbra és lásd meg, hogy senki sincsen, a ki ismerne; nincsen számomra menedék; senki sem tudakozódik felőlem.

Look on my right, and see; for there is no one who is concerned for me. Refuge has fled from me. No one cares for my soul.

5 Hívlak téged, oh Uram; s ezt mondom: Te vagy oltalmam és örökségem az élőknek földén;

I cried to you, LORD. I said, “You are my refuge, my portion in the land of the living.”

6 Figyelmezz esedezésemre, mert igen nyomorult vagyok! Szabadíts meg engem üldözőimtől, mert hatalmasabbak nálamnál!

Listen to my cry, for I am in desperate need. Deliver me from my persecutors, for they are too strong for me.

7 Vezesd ki lelkemet a börtönből, hogy magasztaljam a te nevedet! Az igazak vegyenek engem körül, mikor jól teszel majd velem.

Bring my soul out of prison, that I may give thanks to your name. The righteous will surround me, for you will be good to me.