Zsoltárok 142

1 Dávid tanítása; imádság a barlangban létekor. Fenszóval hívom az Urat, fenszóval könyörgök az Úrhoz.

“A psalm of David; a prayer, when he was in the cave” I cry unto the LORD with my voice; With my voice to the LORD do I make my supplication.

2 Kiöntöm előtte panaszomat, kitárom előtte nyomorúságomat,

I pour out my complaint before him; I declare before him my distress.

3 Mikor elcsügged bennem a lelkem. Te pedig tudod az én ösvényemet, hogy az úton, a melyen járok, tőrt hánytak elém.

When my spirit is overwhelmed within me, Thou knowest my path! In the way which I walk, they have hid a snare for me.

4 Tekints jobbra és lásd meg, hogy senki sincsen, a ki ismerne; nincsen számomra menedék; senki sem tudakozódik felőlem.

I look on my right hand, and behold, But no man knoweth me; Refuge faileth me; No one careth for me.

5 Hívlak téged, oh Uram; s ezt mondom: Te vagy oltalmam és örökségem az élőknek földén;

I cry unto thee, O LORD! I say, Thou art my refuge, My portion in the land of the living.

6 Figyelmezz esedezésemre, mert igen nyomorult vagyok! Szabadíts meg engem üldözőimtől, mert hatalmasabbak nálamnál!

Attend to my cry, for I am brought very low; Deliver me from my persecutors, For they prevail against me!

7 Vezesd ki lelkemet a börtönből, hogy magasztaljam a te nevedet! Az igazak vegyenek engem körül, mikor jól teszel majd velem.

Bring me out of prison, That I may praise thy name! The righteous shall gather around me, When thou shalt show me thy favor.