Zsoltárok 142

1 Dávid tanítása; imádság a barlangban létekor. Fenszóval hívom az Urat, fenszóval könyörgök az Úrhoz.

A maskil of David, when he was in the cave. A prayer. I call out to the Lord for help; pleading with the Lord for mercy.

2 Kiöntöm előtte panaszomat, kitárom előtte nyomorúságomat,

I pour out my complaints before him; I tell him what's troubling me.

3 Mikor elcsügged bennem a lelkem. Te pedig tudod az én ösvényemet, hogy az úton, a melyen járok, tőrt hánytak elém.

When I'm totally discouraged, you know the direction I should take. But whichever way I go, people set traps for me.

4 Tekints jobbra és lásd meg, hogy senki sincsen, a ki ismerne; nincsen számomra menedék; senki sem tudakozódik felőlem.

I look to my right for someone to support me—but no one pays me any attention. There's no safe place for me—no one cares about me at all.

5 Hívlak téged, oh Uram; s ezt mondom: Te vagy oltalmam és örökségem az élőknek földén;

I cry out to you, Lord, for help, saying, “You are the one who keeps me safe; you are all I need in life.

6 Figyelmezz esedezésemre, mert igen nyomorult vagyok! Szabadíts meg engem üldözőimtől, mert hatalmasabbak nálamnál!

Please listen to my sad cry, for I'm feeling very low. Please save me from those who are after me, for they're too strong for me.

7 Vezesd ki lelkemet a börtönből, hogy magasztaljam a te nevedet! Az igazak vegyenek engem körül, mikor jól teszel majd velem.

Release me from my prison so I can praise you for the person you are! Those who live right will gather round me because you have treated me so well.”