< Zsoltárok 142 >

1 Dávid tanítása; imádság a barlangban létekor. Fenszóval hívom az Urat, fenszóval könyörgök az Úrhoz.
A Maskil of David, when he was in the cave. A prayer. I cry aloud to the LORD; I lift my voice to the LORD for mercy.
2 Kiöntöm előtte panaszomat, kitárom előtte nyomorúságomat,
I pour out my complaint before Him; I reveal my trouble to Him.
3 Mikor elcsügged bennem a lelkem. Te pedig tudod az én ösvényemet, hogy az úton, a melyen járok, tőrt hánytak elém.
Although my spirit grows faint within me, You know my way. Along the path I travel they have hidden a snare for me.
4 Tekints jobbra és lásd meg, hogy senki sincsen, a ki ismerne; nincsen számomra menedék; senki sem tudakozódik felőlem.
Look to my right and see; no one attends to me. There is no refuge for me; no one cares for my soul.
5 Hívlak téged, oh Uram; s ezt mondom: Te vagy oltalmam és örökségem az élőknek földén;
I cry to You, O LORD: “You are my refuge, my portion in the land of the living.”
6 Figyelmezz esedezésemre, mert igen nyomorult vagyok! Szabadíts meg engem üldözőimtől, mert hatalmasabbak nálamnál!
Listen to my cry, for I am brought quite low. Rescue me from my pursuers, for they are too strong for me.
7 Vezesd ki lelkemet a börtönből, hogy magasztaljam a te nevedet! Az igazak vegyenek engem körül, mikor jól teszel majd velem.
Free my soul from prison, that I may praise Your name. The righteous will gather around me because of Your goodness to me.

< Zsoltárok 142 >