Zsoltárok 141
1 Dávid zsoltára. Uram! hívlak téged: siess én hozzám; figyelmezz szavamra, mikor hívlak téged.
En Salme af David. HERRE, jeg raaber til dig, il mig til Hjælp, hør min Røst, naar jeg raaber til dig;
2 Mint jóillatú füst jusson elődbe imádságom, s kezem felemelése estvéli áldozat legyen.
som Røgoffer gælde for dig min Bøn, mine løftede Hænder som Aftenoffer!
3 Tégy Uram závárt az én szájamra; őriztessed az én ajkaim nyílását!
HERRE, sæt Vagt ved min Mund, vogt mine Læbers Dør!
4 Ne engedd szívemet rosszra hajlani, hogy istentelenül ne cselekedjem a gonosztevő emberekkel egybe; és ne egyem azoknak kedvelt ételéből!
Bøj ikke mit Hjerte til ondt, til at gøre gudløs Gerning sammen med Udaadsmænd; deres lækre Mad vil jeg ikke smage.
5 Ha igaz fedd engem: jól van az; ha dorgál engem: mintha fejem kenné. Nem vonakodik fejem, sőt még imádkozom is értök nyavalyájokban.
Slaar en retfærdig mig, saa er det Kærlighed; revser han mig, er det Olie for Hovedet, ej skal mit Hoved vise det fra sig, end sætter jeg min Bøn imod deres Ondskab.
6 Ha sziklához paskoltatnak az ő bíráik, akkor hallgatják az én beszédeimet, mert gyönyörűségesek.
Ned ad Klippens Skrænter skal Dommerne hos dem styrtes, og de skal høre, at mine Ord er liflige.
Som naar man pløjer Jorden i Furer, spredes vore Ben ved Dødsrigets Gab. (Sheol h7585)
8 De az én szemeim, Uram Isten, rajtad csüggenek; hozzád folyamodom: ne oltsd el életemet!
Dog, mine Øjne er rettet paa dig, o HERRE, Herre, paa dig forlader jeg mig, giv ikke mit Liv til Pris!
9 Őrizz meg a tőrtől, a mit elém hánytak, és a gonosztevőknek hálóitól!
Vogt mig for Fælden, de stiller for mig, og Udaadsmændenes Snarer;
10 Essenek az álnokok saját tőreikbe; míg én egyben általmegyek!
lad de gudløse falde i egne Garn, medens jeg gaar uskadt videre.
