< Zsoltárok 139 >

1 Az éneklőmesternek, Dávid zsoltára. Uram, megvizsgáltál engem, és ismersz.
Для дириґента хору. Псалом Давидів.
2 Te ismered ülésemet és felkelésemet, messziről érted gondolatomat.
Ти знаєш сиді́ння моє та встава́ння моє, думку мою розумієш здале́ка.
3 Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden útamat jól tudod.
Доро́гу мою та лежа́ння моє виміря́єш, і Ти всі путі́ мої знаєш, —
4 Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram!
бо ще сло́ва нема на моїм язиці́, а вже, Господи, знаєш те все!
5 Elől és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet.
Оточи́в Ти мене ззаду й спере́ду, і руку Свою надо мною поклав.
6 Csodálatos előttem e tudás, magasságos, nem érthetem azt.
Дивне знання́ над моє розумі́ння, високе воно, — я його не подола́ю!
7 Hová menjek a te lelked elől és a te orczád elől hova fussak?
Куди я від Духа Твого піду́, і куди я втечу́ від Твого лиця?
8 Ha a mennybe hágok fel, ott vagy; ha a Seolba vetek ágyat, ott is jelen vagy. (Sheol h7585)
Якщо я на небо зійду́, — то Ти там, або постелю́ся в шео́лі — ось Ти! (Sheol h7585)
9 Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó szélére szállanék:
Понесу́ся на кри́лах зірни́ці, спочи́ну я на кінці моря,
10 Ott is a te kezed vezérelne engem, és a te jobbkezed fogna engem.
— то рука Твоя й там попрова́дить мене, і мене буде трима́ти прави́ця Твоя!
11 Ha azt mondom: A sötétség bizonyosan elborít engem és a világosság körülöttem éjszaka lesz,
Коли б я сказав: „Тільки те́мрява вкриє мене, і ніч — світло для мене“,
12 A sötétség sem borít el előled, és fénylik az éjszaka, mint a nappal; a sötétség olyan, mint a világosság.
то мене не закриє від Тебе і те́мрява, і ніч буде світити, як день, і темно́та — як світло!
13 Bizony te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében.
Бо Ти вчинив нирки мої, Ти ви́ткав мене в утро́бі матері моєї, —
14 Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid! és jól tudja ezt az én lelkem.
Прославляю Тебе, що я дивно утво́рений! Дивні діла́ Твої, і душа моя відає ве́льми про це!
15 Nem volt elrejtve előtted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam, mintegy a föld mélyében.
І кості мої не сховались від Тебе, бо я вчи́нений був в укритті́, я ви́тканий був у глиби́нах землі!
16 Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, a melyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülök.
Мого за́родка бачили очі Твої, і до книги Твоєї записані всі мої члени та дні, що в них були вчи́нені, коли жодного з них не було́...
17 És nékem milyen kedvesek a te gondolataid, oh Isten! Mily nagy azoknak summája!
Які дорогі́ мені стали думки́ Твої, Боже, як побі́льшилося їх число, -
18 Számlálgatom őket: többek a fövénynél; felserkenek s mégis veled vagyok.
перелі́чую їх, — численні́ші вони від піску́! Як пробу́джуюся, — то я ще з Тобою.
19 Vajha elvesztené Isten a gonoszt! Vérszopó emberek, fussatok el tőlem!
Якби, Боже, врази́в Ти безбожника, а ви, кровожерці, відступітесь від мене!
20 A kik gonoszul szólnak felőled, és nevedet hiába veszik fel, a te ellenségeid.
Вони називають підсту́пно Тебе, Твої вороги на марно́ту пускаються!
21 Ne gyűlöljem-é, Uram, a téged gyűlölőket? Az ellened lázadókat ne útáljam-é?
Отож, ненави́джу Твоїх ненави́сників, Господи, і Твоїх заколо́тників бри́джусь:
22 Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket, ellenségeimmé lettek!
повною не́навистю я нена́виджу їх, вони стали мені ворогами!
23 Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat!
Ви́пробуй, Боже, мене, — і пізнай моє серце, досліди́ Ти мене, — і пізнай мої за́думи,
24 És lásd meg, ha van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja? és vezérelj engem az örökkévalóság útján!
і побач, чи не йду я дорогою злою, і на вічну дорогу мене попрова́дь!

< Zsoltárok 139 >