Zsoltárok 139
1 Az éneklőmesternek, Dávid zsoltára. Uram, megvizsgáltál engem, és ismersz.
För sångmästaren; av David; en psalm. HERRE, du utrannsakar mig och känner mig.
2 Te ismered ülésemet és felkelésemet, messziről érted gondolatomat.
Evad jag sitter eller uppstår, vet du det; du förstår mina tankar fjärran ifrån.
3 Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden útamat jól tudod.
Evad jag går eller ligger, utforskar du det, och med alla mina vägar är du förtrogen.
4 Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram!
Ty förrän ett ord är på min tunga, se, så känner du, HERRE, det till fullo.
5 Elől és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet.
Du omsluter mig på alla sidor och håller mig i din hand.
6 Csodálatos előttem e tudás, magasságos, nem érthetem azt.
En sådan kunskap är mig alltför underbar; den är mig för hög, jag kan icke begripa den.
7 Hová menjek a te lelked elől és a te orczád elől hova fussak?
Vart skall jag gå för din Ande, och vart skall jag fly för ditt ansikte?
Fore jag upp till himmelen, så är du där, och bäddade jag åt mig i dödsriket, se, så är du ock där. (Sheol h7585)
9 Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó szélére szállanék:
Toge jag morgonrodnadens vingar, gjorde jag mig en boning ytterst i havet,
10 Ott is a te kezed vezérelne engem, és a te jobbkezed fogna engem.
så skulle också där din hand leda mig och din högra hand fatta mig.
11 Ha azt mondom: A sötétség bizonyosan elborít engem és a világosság körülöttem éjszaka lesz,
Och om jag sade: "Mörker må betäcka mig och ljuset bliva natt omkring mig",
12 A sötétség sem borít el előled, és fénylik az éjszaka, mint a nappal; a sötétség olyan, mint a világosság.
så skulle själva mörkret icke vara mörkt för dig, natten skulle lysa såsom dagen: ja, mörkret skulle vara såsom ljuset.
13 Bizony te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében.
Ty du har skapat mina njurar, du sammanvävde mig i min moders liv.
14 Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid! és jól tudja ezt az én lelkem.
Jag tackar dig för att jag är danad så övermåttan underbart; ja, underbara äro dina verk, min själ vet det väl.
15 Nem volt elrejtve előtted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam, mintegy a föld mélyében.
Benen i min kropp voro icke förborgade för dig, när jag bereddes i det fördolda, när jag bildades i jordens djup.
16 Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, a melyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülök.
Dina ögon sågo mig, när jag ännu knappast var formad; alla mina dagar blevo uppskrivna i din bok, de voro bestämda, förrän någon av dem hade kommit.
17 És nékem milyen kedvesek a te gondolataid, oh Isten! Mily nagy azoknak summája!
Huru outgrundliga äro icke för mig dina tankar, o Gud, huru stor är icke deras mångfald!
18 Számlálgatom őket: többek a fövénynél; felserkenek s mégis veled vagyok.
Skulle jag räkna dem, så vore de flera än sanden; när jag uppvaknade, vore jag ännu hos dig.
19 Vajha elvesztené Isten a gonoszt! Vérszopó emberek, fussatok el tőlem!
Gud, o att du ville dräpa de ogudaktiga! Ja, måtte de blodgiriga vika bort ifrån mig,
20 A kik gonoszul szólnak felőled, és nevedet hiába veszik fel, a te ellenségeid.
de som tala om dig med ränker i sinnet, de som hava bragt dina städer i fördärv!
21 Ne gyűlöljem-é, Uram, a téged gyűlölőket? Az ellened lázadókat ne útáljam-é?
Skulle jag icke hata dem som hata dig, HERRE? Skulle jag icke känna leda vid dem som stå dig emot?
22 Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket, ellenségeimmé lettek!
Jag hatar dem med starkaste hat; ja, mina fiender hava de blivit.
23 Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat!
Utrannsaka mig, Gud, och känn mitt hjärta; pröva mig och känn mina tankar,
24 És lásd meg, ha van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja? és vezérelj engem az örökkévalóság útján!
och se till, om jag är stadd på en olycksväg, och led mig på den eviga vägen.
