Zsoltárok 139
1 Az éneklőmesternek, Dávid zsoltára. Uram, megvizsgáltál engem, és ismersz.
En Psalm Davids, till att föresjunga. Herre, du utransakar mig, och känner mig.
2 Te ismered ülésemet és felkelésemet, messziről érted gondolatomat.
Ehvad jag sitter eller uppstår, vetst du det; du förstår mina tankar fjerran.
3 Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden útamat jól tudod.
Ehvad jag går, eller ligger, så äst du omkring mig, och ser alla mina vägar.
4 Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram!
Ty si, det är intet ord på mine tungo, det du, Herre, icke allt vetst.
5 Elől és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet.
Du skaffar hvad jag både förr och efter gör, och håller dina hand öfver mig.
6 Csodálatos előttem e tudás, magasságos, nem érthetem azt.
Sådana kunskap är mig för underlig, och för hög; jag kan icke begripat.
7 Hová menjek a te lelked elől és a te orczád elől hova fussak?
Hvart skall jag gå för dinom anda? Och hvart skall jag fly för ditt ansigte?
Fore jag upp i himmelen, så äst du der. Bäddade jag åt mig i helvete, si, så äst du ock der. (Sheol h7585)
9 Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó szélére szállanék:
Toge jag morgonrodnans vingar, och blefve ytterst i hafvet,
10 Ott is a te kezed vezérelne engem, és a te jobbkezed fogna engem.
Så skulle dock din hand der föra mig, och din högra hand hålla mig.
11 Ha azt mondom: A sötétség bizonyosan elborít engem és a világosság körülöttem éjszaka lesz,
Om jag sade: Mörker må betäcka mig, så måste natten ock vara ljus omkring mig.
12 A sötétség sem borít el előled, és fénylik az éjszaka, mint a nappal; a sötétség olyan, mint a világosság.
Ty ock mörkret är icke mörkt när dig, och natten lyser såsom dagen; mörkret är såsom ljuset.
13 Bizony te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében.
Du hafver mina njurar i dine magt; du vast öfver mig i moderlifvet.
14 Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid! és jól tudja ezt az én lelkem.
Jag tackar dig derföre, att jag underliga gjord är. Underlig äro din verk, och det besinnar min själ väl.
15 Nem volt elrejtve előtted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam, mintegy a föld mélyében.
Mine ben voro dig intet fördolde, då jag uti det hemliga gjord var; då jag skapad vardt nedre i jordene.
16 Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, a melyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülök.
Din ögon sågo mig, då jag ännu oberedd var; och alla dagar voro uti dine bok skrefne, de ännu varda skulle, och ingen af dem kommen var.
17 És nékem milyen kedvesek a te gondolataid, oh Isten! Mily nagy azoknak summája!
Men huru kostelige äro för mig, Gud, dina tankar! O! huru stort är deras tal!
18 Számlálgatom őket: többek a fövénynél; felserkenek s mégis veled vagyok.
Skulle jag räkna dem, så vorde de flere än sanden. När jag uppvaknar, är jag ändå när dig.
19 Vajha elvesztené Isten a gonoszt! Vérszopó emberek, fussatok el tőlem!
Ack! Gud, att du dråpe de ogudaktiga, och de blodgirige ifrå mig vika måste.
20 A kik gonoszul szólnak felőled, és nevedet hiába veszik fel, a te ellenségeid.
Ty de tala om dig försmädeliga, och dine ovänner upphäfva sig utan sak.
21 Ne gyűlöljem-é, Uram, a téged gyűlölőket? Az ellened lázadókat ne útáljam-é?
Jag hatar ju, Herre, de som dig hata, och mig förtryter om dem, att de sig emot dig sätta.
22 Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket, ellenségeimmé lettek!
Jag hatar dem med rätt allvar; derföre äro de mig hätske.
23 Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat!
Utransaka mig, Gud, och få veta mitt hjerta. Bepröfva mig, och förnim, huru jag menar det;
24 És lásd meg, ha van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja? és vezérelj engem az örökkévalóság útján!
Och se till, om jag på enom ondom väg är, och led mig på den eviga vägen.
