Zsoltárok 139
1 Az éneklőmesternek, Dávid zsoltára. Uram, megvizsgáltál engem, és ismersz.
Til songmeisteren; av David; ein salme. Herre, du ransakar meg og kjenner meg.
2 Te ismered ülésemet és felkelésemet, messziről érted gondolatomat.
Um eg sit eller stend upp, so veit du det, du skynar min tanke langan veg.
3 Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden útamat jól tudod.
Mi gonga og lega røyner du ut, og alle mine vegar kjenner du grant.
4 Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram!
For det er inkje ord på mi tunga - sjå, Herre, du kjenner det alt til fullnads.
5 Elől és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet.
Bak og framme held du ikring meg, og du legg di hand på meg.
6 Csodálatos előttem e tudás, magasságos, nem érthetem azt.
Slik kunnskap er meg for underleg, han er for høg, eg kann ikkje greida honom.
7 Hová menjek a te lelked elől és a te orczád elől hova fussak?
Kvar skal eg fara frå din ande, og kvar skal eg fly ifrå ditt andlit?
For eg upp til himmelen, so er du der, og reidde eg seng i helheimen, sjå, der er du og. (Sheol h7585)
9 Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó szélére szállanék:
Tek eg vengjerne til morgonroden, slo eg meg ned ved ytste havet,
10 Ott is a te kezed vezérelne engem, és a te jobbkezed fogna engem.
di hand vilde leida meg ogso der, og di høgre hand vilde halda meg fast.
11 Ha azt mondom: A sötétség bizonyosan elborít engem és a világosság körülöttem éjszaka lesz,
Og sagde eg: «Myrker løyne meg, og ljoset verte natt ikringum meg, »
12 A sötétség sem borít el előled, és fénylik az éjszaka, mint a nappal; a sötétség olyan, mint a világosság.
so vilde ikkje heller myrkret gjera noko myrkt for deg, og natti vilde vera ljos som dagen, myrkret vilde vera som ljoset.
13 Bizony te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében.
For du hev skapt mine nyro, du hev verka meg i morsliv.
14 Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid! és jól tudja ezt az én lelkem.
Eg takkar deg, av di eg er laga på øgjeleg underfull vis; underfulle er dine verk, og mi sjæl veit det so vel.
15 Nem volt elrejtve előtted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam, mintegy a föld mélyében.
Mine bein var ikkje dulde for deg då eg vart laga i løynd, då eg med kunst vart verka djupt i jordi.
16 Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, a melyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülök.
Då eg var eit foster, såg dine augo meg, og i di bok vart dei alle uppskrivne, dei dagar som vart fastsette, då ikkje ein av deim var komen.
17 És nékem milyen kedvesek a te gondolataid, oh Isten! Mily nagy azoknak summája!
Og kor dyre dine tankar er for meg, du Gud, kor store summarne er av deim!
18 Számlálgatom őket: többek a fövénynél; felserkenek s mégis veled vagyok.
Vil eg telja deim, so er dei fleire enn sand; eg vaknar, og endå er eg hjå deg.
19 Vajha elvesztené Isten a gonoszt! Vérszopó emberek, fussatok el tőlem!
Gud, gjev du vilde drepa den ugudlege! og de, blodfuse menner, vik burt frå meg -
20 A kik gonoszul szólnak felőled, és nevedet hiába veszik fel, a te ellenségeid.
dei som nemner deg med fulskap, brukar ditt namn til lygn - dine fiendar!
21 Ne gyűlöljem-é, Uram, a téged gyűlölőket? Az ellened lázadókat ne útáljam-é?
Skulde eg ikkje, Herre, hata deim som hatar deg, og styggjast ved deim som stend deg imot?
22 Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket, ellenségeimmé lettek!
Med det sterkaste hatet hatar eg deim, fiendar er dei for meg.
23 Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat!
Ransaka meg, Gud, og kjenn mitt hjarta! Prøv meg og kjenn mine tankar!
24 És lásd meg, ha van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja? és vezérelj engem az örökkévalóság útján!
Og sjå um eg er på veg til pinsla, og leid meg på æveleg veg!
