Zsoltárok 139
1 Az éneklőmesternek, Dávid zsoltára. Uram, megvizsgáltál engem, és ismersz.
Dāvida dziesma, dziedātāju vadonim. Kungs, Tu mani pārmani un pazīsti.
2 Te ismered ülésemet és felkelésemet, messziről érted gondolatomat.
Tu zini manu sēdēšanu un celšanos, Tu noproti manas domas no tālienes.
3 Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden útamat jól tudod.
Lai eju, lai guļu, Tu esi ap mani, un Tev zināmi visi mani ceļi.
4 Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram!
Jo nav ne vārda uz manas mēles; redzi, Kungs, to visu Tu zini.
5 Elől és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet.
Tu meties ap mani pakaļā un priekšā un turi Savu roku pār mani.
6 Csodálatos előttem e tudás, magasságos, nem érthetem azt.
Šī atzīšana man ir visai brīnišķa un augsta, es to nevaru izprast.
7 Hová menjek a te lelked elől és a te orczád elől hova fussak?
Kur man būs aiziet no Tava Gara, un kur man būs bēgt no Tava vaiga?
Ja es kāptu debesīs, tad Tu tur esi; ja es nogultos ellē, redzi, Tu tur arīdzan esi. (Sheol h7585)
9 Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó szélére szállanék:
Ja es ņemtu ausekļa spārnus un paliktu jūras galā.
10 Ott is a te kezed vezérelne engem, és a te jobbkezed fogna engem.
Tad arī tur Tava roka mani vadīs, un Tava labā roka mani turēs.
11 Ha azt mondom: A sötétség bizonyosan elborít engem és a világosság körülöttem éjszaka lesz,
Ja es sacītu: Lai tumsība mani apklāj un par nakti lai paliek gaisma ap mani:
12 A sötétség sem borít el előled, és fénylik az éjszaka, mint a nappal; a sötétség olyan, mint a világosság.
Tad ir tumsība Tavā priekšā nebūtu tumša, un nakts spīdētu kā diena, tumsība būtu kā gaisma.
13 Bizony te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében.
Jo Tu esi radījis manas īkstis, Tu mani esi apsedzis manas mātes miesās.
14 Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid! és jól tudja ezt az én lelkem.
Es Tev pateicos, ka es ļoti brīnišķi esmu darīts, brīnišķi ir Tavi darbi, un mana dvēsele to it labi zin.
15 Nem volt elrejtve előtted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam, mintegy a föld mélyében.
Mani kauli Tev nebija apslēpti, kad es slepenībā tapu darīts, kad es tapu iztaisīts zemes dziļumos.
16 Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, a melyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülök.
Tavas acis redzēja mani, vēl neiztaisītu pīti(miesas iedīgli), un visas nākamās dienas bija rakstītas Tavā grāmatā, kad vēl nebija nevienas.
17 És nékem milyen kedvesek a te gondolataid, oh Isten! Mily nagy azoknak summája!
Cik dārgas man ir Tavas domas, ak Dievs! Cik liels ir viņu skaits!
18 Számlálgatom őket: többek a fövénynél; felserkenek s mégis veled vagyok.
Kad tās jāskaita, tad viņu vairāk nekā smiltis. Es uzmostos un vēl esmu pie Tevis.
19 Vajha elvesztené Isten a gonoszt! Vérszopó emberek, fussatok el tőlem!
Ak Dievs, kaut Tu bezdievīgo nokautu, un kaut asinsvainīgie no manis atstātos.
20 A kik gonoszul szólnak felőled, és nevedet hiába veszik fel, a te ellenségeid.
Tie par Tevi runā ar negantību un Tavi ienaidnieki lepojās ar viltu.
21 Ne gyűlöljem-é, Uram, a téged gyűlölőket? Az ellened lázadókat ne útáljam-é?
Vai man nebūs ienīdēt, kas Tevi, Kungs, ienīst, un ieriebt, kas pret Tevi ceļas?
22 Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket, ellenségeimmé lettek!
Ienīdēt es tos ienīstu, tie man ir ienaidnieki.
23 Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat!
Pārbaudi mani, ak Dievs, un atzīsti manu sirdi, izmeklē mani un atzīsti manas domas,
24 És lásd meg, ha van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja? és vezérelj engem az örökkévalóság útján!
Un redzi, vai es esmu negantā ceļā, un vadi mani uz mūžīgu ceļu.
