Zsoltárok 139
1 Az éneklőmesternek, Dávid zsoltára. Uram, megvizsgáltál engem, és ismersz.
In finem, Psalmus David. Domine probasti me, et cognovisti me:
2 Te ismered ülésemet és felkelésemet, messziről érted gondolatomat.
tu cognovisti sessionem meam, et resurrectionem meam.
3 Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden útamat jól tudod.
Intellexisti cogitationes meas de longe: semitam meam, et funiculum meum investigasti.
4 Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram!
Et omnes vias meas prævidisti: quia non est sermo in lingua mea.
5 Elől és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet.
Ecce Domine tu cognovisti omnia novissima, et antiqua: tu formasti me, et posuisti super me manum tuam.
6 Csodálatos előttem e tudás, magasságos, nem érthetem azt.
Mirabilis facta est scientia tua ex me: confortata est, et non potero ad eam.
7 Hová menjek a te lelked elől és a te orczád elől hova fussak?
Quo ibo a Spiritu tuo? et quo a facie tua fugiam?
Si ascendero in cælum, tu illic es: si descendero in infernum, ades. (Sheol h7585)
9 Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó szélére szállanék:
Si sumpsero pennas meas diluculo, et habitavero in extremis maris:
10 Ott is a te kezed vezérelne engem, és a te jobbkezed fogna engem.
Etenim illuc manus tua deducet me: et tenebit me dextera tua.
11 Ha azt mondom: A sötétség bizonyosan elborít engem és a világosság körülöttem éjszaka lesz,
Et dixi: Forsitan tenebræ conculcabunt me: et nox illuminatio mea in deliciis meis.
12 A sötétség sem borít el előled, és fénylik az éjszaka, mint a nappal; a sötétség olyan, mint a világosság.
Quia tenebræ non obscurabuntur a te, et nox sicut dies illuminabitur: sicut tenebræ eius, ita et lumen eius.
13 Bizony te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében.
Quia tu possedisti renes meos: suscepisti me de utero matris meæ.
14 Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid! és jól tudja ezt az én lelkem.
Confitebor tibi quia terribiliter magnificatus es: mirabilia opera tua, et anima mea cognoscit nimis.
15 Nem volt elrejtve előtted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam, mintegy a föld mélyében.
Non est occultatum os meum a te, quod fecisti in occulto: et substantia mea in inferioribus terræ.
16 Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, a melyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülök.
Imperfectum meum viderunt oculi tui, et in libro tuo omnes scribentur: dies formabuntur, et nemo in eis.
17 És nékem milyen kedvesek a te gondolataid, oh Isten! Mily nagy azoknak summája!
Mihi autem nimis honorificati sunt amici tui, Deus: nimis confortatus est principatus eorum.
18 Számlálgatom őket: többek a fövénynél; felserkenek s mégis veled vagyok.
Dinumerabo eos, et super arenam multiplicabuntur: exurrexi, et adhuc sum tecum.
19 Vajha elvesztené Isten a gonoszt! Vérszopó emberek, fussatok el tőlem!
Si occideris Deus peccatores: viri sanguinum declinate a me:
20 A kik gonoszul szólnak felőled, és nevedet hiába veszik fel, a te ellenségeid.
Quia dicitis in cogitatione: accipient in vanitate civitates tuas.
21 Ne gyűlöljem-é, Uram, a téged gyűlölőket? Az ellened lázadókat ne útáljam-é?
Nonne qui oderunt te Domine, oderam: et super inimicos tuos tabescebam?
22 Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket, ellenségeimmé lettek!
Perfecto odio oderam illos: et inimici facti sunt mihi.
23 Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat!
Proba me Deus, et scito cor meum: interroga me, et cognosce semitas meas.
24 És lásd meg, ha van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja? és vezérelj engem az örökkévalóság útján!
Et vide, si via iniquitatis in me est: et deduc me in via æterna.
