Zsoltárok 139
1 Az éneklőmesternek, Dávid zsoltára. Uram, megvizsgáltál engem, és ismersz.
In finem, psalmus David. [Domine, probasti me, et cognovisti me;
2 Te ismered ülésemet és felkelésemet, messziről érted gondolatomat.
tu cognovisti sessionem meam et resurrectionem meam.
3 Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden útamat jól tudod.
Intellexisti cogitationes meas de longe; semitam meam et funiculum meum investigasti:
4 Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram!
et omnes vias meas prævidisti, quia non est sermo in lingua mea.
5 Elől és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet.
Ecce, Domine, tu cognovisti omnia, novissima et antiqua. Tu formasti me, et posuisti super me manum tuam.
6 Csodálatos előttem e tudás, magasságos, nem érthetem azt.
Mirabilis facta est scientia tua ex me; confortata est, et non potero ad eam.
7 Hová menjek a te lelked elől és a te orczád elől hova fussak?
Quo ibo a spiritu tuo? et quo a facie tua fugiam?
Si ascendero in cælum, tu illic es; si descendero in infernum, ades. (Sheol h7585)
9 Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó szélére szállanék:
Si sumpsero pennas meas diluculo, et habitavero in extremis maris,
10 Ott is a te kezed vezérelne engem, és a te jobbkezed fogna engem.
etenim illuc manus tua deducet me, et tenebit me dextera tua.
11 Ha azt mondom: A sötétség bizonyosan elborít engem és a világosság körülöttem éjszaka lesz,
Et dixi: Forsitan tenebræ conculcabunt me; et nox illuminatio mea in deliciis meis.
12 A sötétség sem borít el előled, és fénylik az éjszaka, mint a nappal; a sötétség olyan, mint a világosság.
Quia tenebræ non obscurabuntur a te, et nox sicut dies illuminabitur: sicut tenebræ ejus, ita et lumen ejus.
13 Bizony te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében.
Quia tu possedisti renes meos; suscepisti me de utero matris meæ.
14 Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid! és jól tudja ezt az én lelkem.
Confitebor tibi, quia terribiliter magnificatus es; mirabilia opera tua, et anima mea cognoscit nimis.
15 Nem volt elrejtve előtted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam, mintegy a föld mélyében.
Non est occultatum os meum a te, quod fecisti in occulto; et substantia mea in inferioribus terræ.
16 Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, a melyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülök.
Imperfectum meum viderunt oculi tui, et in libro tuo omnes scribentur. Dies formabuntur, et nemo in eis.
17 És nékem milyen kedvesek a te gondolataid, oh Isten! Mily nagy azoknak summája!
Mihi autem nimis honorificati sunt amici tui, Deus; nimis confortatus est principatus eorum.
18 Számlálgatom őket: többek a fövénynél; felserkenek s mégis veled vagyok.
Dinumerabo eos, et super arenam multiplicabuntur. Exsurrexi, et adhuc sum tecum.
19 Vajha elvesztené Isten a gonoszt! Vérszopó emberek, fussatok el tőlem!
Si occideris, Deus, peccatores, viri sanguinum, declinate a me:
20 A kik gonoszul szólnak felőled, és nevedet hiába veszik fel, a te ellenségeid.
quia dicitis in cogitatione: Accipient in vanitate civitates tuas.
21 Ne gyűlöljem-é, Uram, a téged gyűlölőket? Az ellened lázadókat ne útáljam-é?
Nonne qui oderunt te, Domine, oderam, et super inimicos tuos tabescebam?
22 Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket, ellenségeimmé lettek!
Perfecto odio oderam illos, et inimici facti sunt mihi.
23 Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat!
Proba me, Deus, et scito cor meum; interroga me, et cognosce semitas meas.
24 És lásd meg, ha van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja? és vezérelj engem az örökkévalóság útján!
Et vide si via iniquitatis in me est, et deduc me in via æterna.]
