Zsoltárok 139
1 Az éneklőmesternek, Dávid zsoltára. Uram, megvizsgáltál engem, és ismersz.
A karmesternek. Zsoltár Dávidtól. Örökkévaló, átkutattál engem és megismertél.
2 Te ismered ülésemet és felkelésemet, messziről érted gondolatomat.
Te ismered ültemet és keltemet, érted gondolatomat messziről.
3 Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden útamat jól tudod.
Jártamat és fektemet meghánytad, s mind az útjaimat kitapasztaltad,
4 Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram!
mert nincs szó nyelvemen; immár Örökkévaló, ismered azt egészen.
5 Elől és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet.
Hátul és elől körülzártál engem és reám tetted kezedet.
6 Csodálatos előttem e tudás, magasságos, nem érthetem azt.
Csodálatos nekem a megismerése, túlmagas, nem birom meg.
7 Hová menjek a te lelked elől és a te orczád elől hova fussak?
Hová menjek szellemedtől, s hová szökjem színed elől?
Ha felszállok az égbe, te ott vagy, s ha ágyat terítenék az alvilágban, ímhol vagy. (Sheol h7585)
9 Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó szélére szállanék:
Venném hajnalnak szárnyait, laknám tengernek végén:
10 Ott is a te kezed vezérelne engem, és a te jobbkezed fogna engem.
ott is kezed vezet engem, és megragad a te jobbod.
11 Ha azt mondom: A sötétség bizonyosan elborít engem és a világosság körülöttem éjszaka lesz,
Ha mondom: bizony, sötétség borit el engem és éjjellé válik a világosság körülöttem:
12 A sötétség sem borít el előled, és fénylik az éjszaka, mint a nappal; a sötétség olyan, mint a világosság.
a sötétség sem sötét neked, s az éjjel világít mint a nappal, akár sötétség akár világosság!
13 Bizony te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében.
Mert te szerzetted veséimet, szöttél engem anyám testében.
14 Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid! és jól tudja ezt az én lelkem.
Magasztallak azért, hogy félelmetesen csodás lettem; csodásak a műveid és lelkem tudja nagyon.
15 Nem volt elrejtve előtted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam, mintegy a föld mélyében.
Nem volt rejtve előtted csontozatom, a hogy alkottattam titokban, himeztettem földnek aljaiban.
16 Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, a melyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülök.
Idomtalan testemet látták szemeid; a könyvedben mind be vannak irva-e a napok, melyek alkotandók, midőn egy sem volt még közülök.
17 És nékem milyen kedvesek a te gondolataid, oh Isten! Mily nagy azoknak summája!
Nekem pedig mi drágák a gondolataid, oh Isten, mi tetemesek az összegeik!
18 Számlálgatom őket: többek a fövénynél; felserkenek s mégis veled vagyok.
Megolvasnám – számosabbak a fövenynél; fölébredek és még veled vagyok.
19 Vajha elvesztené Isten a gonoszt! Vérszopó emberek, fussatok el tőlem!
Vajha megölnéd, oh Isten, a gonoszt! És vérontás emberei ti, távozzatok tölem!
20 A kik gonoszul szólnak felőled, és nevedet hiába veszik fel, a te ellenségeid.
Kik téged megemlítenek fondorlatnál, hamisan ejtették ki nevedet ellenségeid.
21 Ne gyűlöljem-é, Uram, a téged gyűlölőket? Az ellened lázadókat ne útáljam-é?
Nemde gyűlölőidet, oh Örökkévaló, gyülölöm és az ellened támadóktól elundorodom.
22 Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket, ellenségeimmé lettek!
Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket, ellenségeimmé lettek nekem!
23 Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat!
Kutass át engem, Isten s ismerd meg szivemet; vizsgálj meg, s ismerd meg tépelődésemet!
24 És lásd meg, ha van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja? és vezérelj engem az örökkévalóság útján!
S lásd, van-e bennem bosszantásnak útja, s vezess engem az örök útra!
