Zsoltárok 139
1 Az éneklőmesternek, Dávid zsoltára. Uram, megvizsgáltál engem, és ismersz.
Til Sangmesteren. Af David. En Salme. HERRE, du ransager mig og kender mig!
2 Te ismered ülésemet és felkelésemet, messziről érted gondolatomat.
Du ved, naar jeg sidder, og naar jeg staar op, du fatter min Tanke i Frastand,
3 Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden útamat jól tudod.
du har Rede paa, hvor jeg gaar eller ligger, og alle mine Veje kender du grant.
4 Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram!
Thi før Ordet er til paa min Tunge, se, da ved du det, HERRE, til fulde.
5 Elől és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet.
Bagfra og forfra omslutter du mig, du lægger din Haand paa mig.
6 Csodálatos előttem e tudás, magasságos, nem érthetem azt.
At fatte det er mig for underfuldt, for højt, jeg evner det ikke!
7 Hová menjek a te lelked elől és a te orczád elől hova fussak?
Hvorhen skal jeg gaa for din Aand, og hvor skal jeg fly for dit Aasyn?
Farer jeg op til Himlen, da er du der, reder jeg Leje i Dødsriget, saa er du der; (Sheol h7585)
9 Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó szélére szállanék:
tager jeg Morgenrødens Vinger, fæster jeg Bo, hvor Havet ender,
10 Ott is a te kezed vezérelne engem, és a te jobbkezed fogna engem.
da vil din Haand ogsaa lede mig der, din højre holde mig fast!
11 Ha azt mondom: A sötétség bizonyosan elborít engem és a világosság körülöttem éjszaka lesz,
Og siger jeg: »Mørket skal skjule mig, Lyset blive Nat omkring mig!«
12 A sötétség sem borít el előled, és fénylik az éjszaka, mint a nappal; a sötétség olyan, mint a világosság.
saa er Mørket ej mørkt for dig, og Natten er klar som Dagen, Mørket er som Lyset.
13 Bizony te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében.
Thi du har dannet mine Nyrer, vævet mig i Moders Liv.
14 Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid! és jól tudja ezt az én lelkem.
Jeg vil takke dig, fordi jeg er underfuldt skabt; underfulde er dine Gerninger, det kender min Sjæl til fulde.
15 Nem volt elrejtve előtted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam, mintegy a föld mélyében.
Mine Ben var ikke skjult for dig, da jeg blev skabt i Løndom, virket i Jordens Dyb;
16 Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, a melyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülök.
som Foster saa dine Øjne mig, i din Bog var de alle skrevet, Dagene var bestemt, før en eneste af dem var kommet.
17 És nékem milyen kedvesek a te gondolataid, oh Isten! Mily nagy azoknak summája!
Hvor kostelige er dine Tanker mig, Gud, hvor stor er dog deres Sum!
18 Számlálgatom őket: többek a fövénynél; felserkenek s mégis veled vagyok.
Tæller jeg dem, er de flere end Sandet, jeg vaagner — og end er jeg hos dig.
19 Vajha elvesztené Isten a gonoszt! Vérszopó emberek, fussatok el tőlem!
Vilde du dog dræbe de gudløse, Gud, maatte Blodets Mænd vige fra mig,
20 A kik gonoszul szólnak felőled, és nevedet hiába veszik fel, a te ellenségeid.
de, som taler om dig paa Skrømt og sværger falsk ved dit Navn.
21 Ne gyűlöljem-é, Uram, a téged gyűlölőket? Az ellened lázadókat ne útáljam-é?
Jeg hader jo dem, der hader dig, HERRE, og væmmes ved dem, der staar dig imod;
22 Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket, ellenségeimmé lettek!
med fuldt Had hader jeg dem, de er ogsaa mine Fjender.
23 Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat!
Ransag mig, Gud, og kend mit Hjerte, prøv mig og kend mine Tanker!
24 És lásd meg, ha van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja? és vezérelj engem az örökkévalóság útján!
Se, om jeg er paa Smertens Vej, og led mig paa Evigheds Vej!
