Zsoltárok 139
1 Az éneklőmesternek, Dávid zsoltára. Uram, megvizsgáltál engem, és ismersz.
Herre! du har ransaget mig og kender mig.
2 Te ismered ülésemet és felkelésemet, messziről érted gondolatomat.
Hvad heller jeg sidder eller staar op, da ved du det, du forstaar min Tanke langtfra.
3 Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden útamat jól tudod.
Du har omkringgivet min Sti og mit Leje, du kender grant alle mine Veje.
4 Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram!
Thi der er ikke et Ord paa min Tunge, se, Herre! du kender det jo alt sammen.
5 Elől és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet.
Bagfra og forfra har du omsluttet mig, og paa mig har du lagt din Haand.
6 Csodálatos előttem e tudás, magasságos, nem érthetem azt.
Saadant at forstaa er mig for underfuldt; det er for højt, jeg kan ikke naa det.
7 Hová menjek a te lelked elől és a te orczád elől hova fussak?
Hvor skal jeg gaa hen fra din Aand? og hvor skal jeg fly hen fra dit Ansigt?
Dersom jeg farer op til Himmelen, da er du der, og reder jeg Leje i Dødsriget, se, da er du der! (Sheol h7585)
9 Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó szélére szállanék:
Vilde jeg tage Morgenrødens Vinger, vilde jeg bo ved det yderste Hav,
10 Ott is a te kezed vezérelne engem, és a te jobbkezed fogna engem.
saa skulde ogsaa der din Haand føre mig, og din højre Haand holde mig fast.
11 Ha azt mondom: A sötétség bizonyosan elborít engem és a világosság körülöttem éjszaka lesz,
Og vilde jeg sige: Mørkhed maa dog skjule mig, saa er Natten et Lys omkring mig.
12 A sötétség sem borít el előled, és fénylik az éjszaka, mint a nappal; a sötétség olyan, mint a világosság.
Mørkhed gør ikke Mørke hos dig, og Natten lyser som Dagen, Mørket er som Lyset.
13 Bizony te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében.
Thi du ejede mine Nyrer; du skærmede om mig i Moders Liv.
14 Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid! és jól tudja ezt az én lelkem.
Jeg vil prise dig, fordi jeg paa underfuld Maade er dannet saa herligt; underfulde ere dine Gerninger, og min Sjæl ved det saare vel.
15 Nem volt elrejtve előtted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam, mintegy a föld mélyében.
Mine Ben vare ikke skjulte for dig, der jeg blev dannet i Løndom, der jeg blev kunstigt virket i det underjordiske Dyb.
16 Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, a melyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülök.
Dine Øjne saa mig, der jeg endnu var Foster, og disse Ting vare alle sammen skrevne i din Bog; Dagene vare bestemte, før en eneste af dem var kommen.
17 És nékem milyen kedvesek a te gondolataid, oh Isten! Mily nagy azoknak summája!
Derfor, o Gud! hvor dyrebare for mig ere dine Tanker; hvor stor er dog deres Sum!
18 Számlálgatom őket: többek a fövénynél; felserkenek s mégis veled vagyok.
Vilde jeg tælle dem, da bleve de flere end Sand; opvaagner jeg, saa er jeg endnu hos dig.
19 Vajha elvesztené Isten a gonoszt! Vérszopó emberek, fussatok el tőlem!
Gid du, o Gud! vilde ihjelslaa den ugudelige; og I, blodgerrige Mænd! viger fra mig.
20 A kik gonoszul szólnak felőled, és nevedet hiába veszik fel, a te ellenségeid.
Thi de talte skændelig om dig, og som dine Fjender tage de dit Navn forfængeligt.
21 Ne gyűlöljem-é, Uram, a téged gyűlölőket? Az ellened lázadókat ne útáljam-é?
Skulde jeg ikke hade dem, som hade dig, o Herre! og kedes ved dem, som rejse sig imod dig?
22 Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket, ellenségeimmé lettek!
Med fuldt Had hader jeg dem; de ere blevne mine Fjender.
23 Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat!
Ransag mig, Gud! og kend mit Hjerte; prøv mig, og kend mine Tanker!
24 És lásd meg, ha van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja? és vezérelj engem az örökkévalóság útján!
Og se, om jeg er paa en Vej, som fører til Smerte for mig, og led mig paa Evighedens Vej!
