Zsoltárok 139
1 Az éneklőmesternek, Dávid zsoltára. Uram, megvizsgáltál engem, és ismersz.
Přednímu zpěváku, žalm Davidův. Hospodine, ty jsi mne zkusil a seznal.
2 Te ismered ülésemet és felkelésemet, messziről érted gondolatomat.
Ty znáš sednutí mé i povstání mé, rozumíš myšlení mému zdaleka.
3 Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden útamat jól tudod.
Chození mé i ležení mé ty obsahuješ, a všech mých cest svědom jsi.
4 Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram!
Než ještě mám na jazyku slovo, aj, Hospodine, ty to všecko víš.
5 Elől és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet.
Z zadu i z předu obklíčils mne, a vzložils na mne ruku svou.
6 Csodálatos előttem e tudás, magasságos, nem érthetem azt.
Divnější jest umění tvé nad můj vtip; vysoké jest, nemohu k němu.
7 Hová menjek a te lelked elől és a te orczád elől hova fussak?
Kamž bych zašel od ducha tvého? Aneb kam bych před tváří tvou utekl?
Jestliže bych vstoupil na nebe, tam jsi ty; pakli bych sobě ustlal v hrobě, aj, přítomen jsi. (Sheol h7585)
9 Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó szélére szállanék:
Vzal-li bych křídla záře jitřní, abych bydlil při nejdalším moři:
10 Ott is a te kezed vezérelne engem, és a te jobbkezed fogna engem.
I tamť by mne ruka tvá provedla, a pravice tvá by mne popadla.
11 Ha azt mondom: A sötétség bizonyosan elborít engem és a világosság körülöttem éjszaka lesz,
Dím-li pak: Aspoň tmy, jako v soumrak, přikryjí mne, ale i noc jest světlem vůkol mne.
12 A sötétség sem borít el előled, és fénylik az éjszaka, mint a nappal; a sötétség olyan, mint a világosság.
Aniž ty tmy před tebou ukryti mohou, anobrž noc jako den tobě svítí, rovně tma jako světlo.
13 Bizony te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében.
Ty zajisté v moci máš ledví má, přioděl jsi mne v životě matky mé.
14 Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid! és jól tudja ezt az én lelkem.
Oslavuji tě, proto že se hrozným a divným skutkům tvým divím, a duše má zná je výborně.
15 Nem volt elrejtve előtted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam, mintegy a föld mélyében.
Neníť ukryta žádná kost má před tebou, jakž jsem učiněn v skrytě, a řemeslně složen, v nejhlubších místech země.
16 Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, a melyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülök.
Trupel můj viděly oči tvé, v knihu tvou všickni oudové jeho zapsáni jsou, i dnové, v nichž formováni byli, když ještě žádného z nich nebylo.
17 És nékem milyen kedvesek a te gondolataid, oh Isten! Mily nagy azoknak summája!
Protož u mne ó jak drahá jsou myšlení tvá, Bože silný, a jak jest jich nesčíslná summa!
18 Számlálgatom őket: többek a fövénynél; felserkenek s mégis veled vagyok.
Chtěl-li bych je sčísti, více jest jich než písku; procítím-li, a já jsem vždy s tebou.
19 Vajha elvesztené Isten a gonoszt! Vérszopó emberek, fussatok el tőlem!
Zabil-li bys, ó Bože, bezbožníka, tehdážť by muži vražedlní odstoupili ode mne,
20 A kik gonoszul szólnak felőled, és nevedet hiába veszik fel, a te ellenségeid.
Kteříž mluví proti tobě nešlechetně; marně vyvyšují nepřátely tvé.
21 Ne gyűlöljem-é, Uram, a téged gyűlölőket? Az ellened lázadókat ne útáljam-é?
Zdaliž těch, kteříž tě v nenávisti mají, ó Hospodine, v nenávisti nemám? A ti, kteříž proti tobě povstávají, zdaž mne nemrzejí?
22 Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket, ellenségeimmé lettek!
Úhlavní nenávistí jich nenávidím, a mám je za nepřátely.
23 Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat!
Vyzpytuj mne, Bože silný, a poznej srdce mé; zkus mne, a poznej myšlení má.
24 És lásd meg, ha van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja? és vezérelj engem az örökkévalóság útján!
A popatř, chodím-liť já cestou odpornou tobě, a veď mne cestou věčnou.
