Zsoltárok 137

1 Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.

Babildiki dǝrya-eriⱪlar boyida biz olturduⱪ; Zionni ǝsliginimizdǝ, bǝrⱨǝⱪ yiƣa kɵtürduⱪ;

2 A fűzfákra, közepette, oda függesztettük hárfáinkat,

Qiltarimizni arisidiki sɵgǝtlǝrgǝ esip ⱪoyduⱪ.

3 Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, mondván: Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!

Qünki bizni sürgün ⱪilƣanlar bizdin nahxa tǝlǝp ⱪildi; Bizni zarlatⱪuqilar bizdin tamaxa tǝlǝp ⱪilip: — «Ⱨǝy, Zion nahxiliridin birni bizgǝ eytⱪina» — deyixti.

4 Hogyan énekelnők az Úrnak énekét idegen földön?!

Yaⱪa yurtta turup Pǝrwǝrdigarning nahxisini ⱪandaⱪmu eytayli?

5 Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!

Əy Yerusalem, mǝn seni untusam, Ong ⱪolum [maⱨaritini] untusun!

6 Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!

Seni ǝslimisǝm, — Yerusalemni ǝng qong hursǝnlikimdin ǝwzǝl kɵrmisǝm — Tilim tanglayimƣa qaplixip ⱪalsun!

7 Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig!

I Pǝrwǝrdigar, Edom baliliridin ⱨesab alƣanda, Yerusalemning bexiƣa qüxkǝn künini yadingƣa kǝltürgǝysǝn; Qünki ular: «Uni yǝr bilǝn yǝksan ⱪilinglar, Uliƣiqǝ yǝr bilǝn yǝksan ⱪilinglar!» deyixti.

8 Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk!

I bulinix aldida turƣan Babil ⱪizi, Bizgǝ ⱪilƣan ⱪilmixliringni ɵzünggǝ ⱪayturƣuqi bǝhtliktur!

9 Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!

Bowaⱪliringni elip taxⱪa atⱪuqi kixi bǝhtliktur!