< Zsoltárok 137 >

1 Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.
Junto a los ríos de Babilonia, allí nos sentábamos y llorábamos, acordándonos de Sión.
2 A fűzfákra, közepette, oda függesztettük hárfáinkat,
En los sauces de aquella tierra colgábamos nuestras cítaras;
3 Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, mondván: Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!
porque allí nuestros raptores nos pedían cánticos, y nuestros atormentadores alegría: “Cantadnos de los cantares de Sión.”
4 Hogyan énekelnők az Úrnak énekét idegen földön?!
¿Cómo cantar un cántico de Yahvé en tierra extraña?
5 Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!
Si yo te olvido, oh Jerusalén, olvídese de sí mi diestra.
6 Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!
Péguese mi lengua a mi paladar, si no me acordare de ti; si no pusiese a Jerusalén por encima de toda alegría.
7 Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig!
Acuérdate, Yahvé, contra los hijos de Edom, del día de Jerusalén. Ellos decían: “¡Arrasad, arrasadla hasta los cimientos!”
8 Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk!
Hija de Babilonia, la devastada: dichoso aquel que ha de pagarte el precio de lo que nos hiciste.
9 Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!
¡Dichoso el que tomará tus pequeñuelos y los estrellará contra la peña!

< Zsoltárok 137 >