Zsoltárok 137

1 Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.

На водама вавилонским сеђасмо и плакасмо опомињући се Сиона.

2 A fűzfákra, közepette, oda függesztettük hárfáinkat,

О врбама сред њега вешасмо харфе своје.

3 Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, mondván: Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!

Онде искаху који нас заробише да певамо, и који нас оборише да се веселимо: "Певајте нам песму сионску."

4 Hogyan énekelnők az Úrnak énekét idegen földön?!

Како ћемо певати песму Господњу у земљи туђој?

5 Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!

Ако заборавим тебе, Јерусалиме, нека ме заборави десница моја.

6 Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!

Нека прионе језик мој за уста моја, ако тебе не успамтим, ако не уздржим Јерусалима сврх весеља свог.

7 Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig!

Напомени, Господе, синовима Едомовим дан јерусалимски, кад говорише: Раскопајте, раскопајте га до темеља.

8 Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk!

Кћери вавилонска, крвницо, благо ономе ко ти плати за дело које си нама учинила!

9 Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!

Благо ономе који узме и разбије децу твоју о камен.