Zsoltárok 137

1 Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.

Na vodama Vavilonskim sjeðasmo i plakasmo opominjuæi se Siona.

2 A fűzfákra, közepette, oda függesztettük hárfáinkat,

O vrbama sred njega vješasmo harfe svoje.

3 Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, mondván: Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!

Ondje iskahu koji nas zarobiše da pjevamo, i koji nas oboriše da se veselimo: “pjevajte nam pjesmu Sionsku.”

4 Hogyan énekelnők az Úrnak énekét idegen földön?!

Kako æemo pjevati pjesmu Gospodnju u zemlji tuðoj?

5 Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!

Ako zaboravim tebe, Jerusalime, neka me zaboravi desnica moja.

6 Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!

Neka prione jezik moj za usta moja, ako tebe ne uspamtim, ako ne uzdržim Jerusalima svrh veselja svojega.

7 Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig!

Napomeni, Gospode, sinovima Edomovijem dan Jerusalimski, kad govoriše: raskopajte, raskopajte ga do temelja.

8 Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk!

Kæeri Vavilonska, krvnico, blago onome ko ti plati za djelo koje si nama uèinila!

9 Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!

Blago onome koji uzme i razbije djecu tvoju o kamen.