Zsoltárok 137

1 Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.

Junto aos rios da Babilônia nos sentamos e choramos, enquanto nos lembramos de Sião.

2 A fűzfákra, közepette, oda függesztettük hárfáinkat,

Sobre os salgueiros que há no meio dela penduramos nossas harpas.

3 Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, mondván: Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!

Porque ali os que tinham nos capturado nos pediam letras de canções, e os que nos destruíram, que [os] alegrássemos, [dizendo]: Cantai para nós [algumas] das canções de Sião.

4 Hogyan énekelnők az Úrnak énekét idegen földön?!

Como cantaríamos canções do SENHOR em terra estrangeira?

5 Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!

Se eu me esquecer de ti, ó Jerusalém, que minha mão direita se esqueça [de sua habilidade].

6 Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!

Que minha língua grude no céu da boca se eu não me lembrar de ti, se eu não pôr Jerusalém acima de todas as minhas alegrias.

7 Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig!

Lembra-te, SENHOR, dos filhos de Edom no dia de Jerusalém, que diziam: Arruinai [-a], arruinai [-a], até ao seus fundamentos!

8 Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk!

Ah filha de Babilônia, que serás destruída! Bem-aventurado a quem te retribuir o que fizeste conosco.

9 Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!

Bem-aventurado aquele que tomar dos teus filhos, e [lançá-los] contra as pedras.