Zsoltárok 137

1 Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.

KIT momoder ni kailan pilap en Papel o janejan, ni ni tamanda Jion.

2 A fűzfákra, közepette, oda függesztettük hárfáinkat,

Kit lanadar at arp akan nin tuka kan, me mi waja o.

3 Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, mondván: Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!

Pwe me jali kit edi inda, jen kaul, o jen pereperen ni at mamaiei: Komail wiai on kit kaul apot duen Jion.

4 Hogyan énekelnők az Úrnak énekét idegen földön?!

Iaduen at pan kak wiada kaul nil leowa nan jap en men wai?

5 Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!

Ma i pan monoke uk ala Ierujalem, pa i pali maun ap pil pun monokinokla.

6 Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!

Lo i pan paj on pan natanat ai, ma i jolar pan taman uk adar, ma i jolar pan peren kida Ierujalem mon meakaroj.

7 Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig!

Main leowa, kom kotin tamanda en men Edom ar lokolokaia ni ran apwal en lerujalem Kawela, kawela lao Iel on nan pwel!

8 Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk!

Toun Papel, morjued koe, re meid pai, me pan wiai on uk duen me koe wiadar!

9 Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!

Meid pai ir, me pan koledi noum jeri pwelel o kajuk pajan nin takai!