Zsoltárok 137

1 Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.

David Hieremiae super flumina Babylonis illic sedimus et flevimus cum recordaremur Sion

2 A fűzfákra, közepette, oda függesztettük hárfáinkat,

in salicibus in medio eius suspendimus organa nostra

3 Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, mondván: Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!

quia illic interrogaverunt nos qui captivos duxerunt nos verba cantionum et qui abduxerunt nos hymnum cantate nobis de canticis Sion

4 Hogyan énekelnők az Úrnak énekét idegen földön?!

quomodo cantabimus canticum Domini in terra aliena

5 Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!

si oblitus fuero tui Hierusalem oblivioni detur dextera mea

6 Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!

adhereat lingua mea faucibus meis si non meminero tui si non praeposuero Hierusalem in principio laetitiae meae

7 Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig!

memor esto Domine filiorum Edom diem Hierusalem qui dicunt exinanite exinanite usque ad fundamentum in ea

8 Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk!

filia Babylonis misera beatus qui retribuet tibi retributionem tuam quam retribuisti nobis

9 Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!

beatus qui tenebit et adlidet parvulos tuos ad petram