Zsoltárok 137

1 Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.

Sur les fleuves de Babylone, là nous nous sommes assis, et nous avons pleuré, comme nous nous souvenions de Sion.

2 A fűzfákra, közepette, oda függesztettük hárfáinkat,

Aux saules, au milieu d’elle, nous avons suspendu nos instruments.

3 Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, mondván: Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!

Parce que là ceux qui nous avaient emmenés captifs, nous demandèrent les paroles de nos chants;

4 Hogyan énekelnők az Úrnak énekét idegen földön?!

Comment chanterons-nous un cantique du Seigneur dans une terre étrangère?

5 Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!

Si je t’oublie, Jérusalem, que ma main droite soit livrée à l’oubli.

6 Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!

Que ma langue s’attache à mon gosier, si je ne me souviens pas de toi,

7 Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig!

Souvenez-vous, Seigneur, des fils d’Edom au jour de Jérusalem,

8 Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk!

Fille malheureuse de Babylone, bienheureux celui qui te rendra la rétribution de ce que tu nous a fait!

9 Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!

Bienheureux celui qui saisira et brisera tes petits enfants contre la pierre!