Zsoltárok 137

1 Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.

Sur les bords des fleuves de Babylone Nous étions assis et nous pleurions, En nous souvenant de Sion.

2 A fűzfákra, közepette, oda függesztettük hárfáinkat,

Nous avions suspendu nos harpes Aux saules du rivage.

3 Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, mondván: Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!

Là, ceux qui nous avaient emmenés captifs Nous demandaient des cantiques, Et nos oppresseurs nous demandaient des chants joyeux: «Chantez-nous, disaient-ils, un cantique de Sion!»

4 Hogyan énekelnők az Úrnak énekét idegen földön?!

Comment chanterions-nous les cantiques de l'Éternel, Sur la terre étrangère?

5 Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!

Si je t'oublie, Jérusalem, Que ma main droite soit frappée d'impuissance!

6 Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!

Que ma langue s'attache à mon palais, Si je ne me souviens de toi. Si je ne mets pas Jérusalem Au-dessus de toutes mes joies!

7 Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig!

Souviens-toi, ô Éternel, des fils d'Édom, Qui, le jour de la prise de Jérusalem, S'écriaient: «Rasez, rasez Jusqu'à ses fondements!»

8 Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk!

Fille de Babylone, vouée à la destruction, Heureux celui qui te rendra Le mal que tu nous as fait!

9 Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!

Heureux celui qui saisira tes enfants. Et les écrasera contre le rocher!