Zsoltárok 137

1 Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.

Sur les bords des fleuves de Babel nous étions assis, et nous pleurions en pensant à Sion.

2 A fűzfákra, közepette, oda függesztettük hárfáinkat,

Aux saules de la contrée nous suspendîmes nos harpes;

3 Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, mondván: Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!

car là nos vainqueurs nous demandaient des chants, et nos oppresseurs, de joyeux, cantiques: « Chantez-nous [disaient-ils] des hymnes de Sion! »

4 Hogyan énekelnők az Úrnak énekét idegen földön?!

Comment chanter les hymnes de l'Éternel sur une terre étrangère?…

5 Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!

Si je t'oublie, Jérusalem, que ma droite m'oublie!

6 Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!

Que ma langue s'attache à mon palais, si de toi, Jérusalem, je perds le souvenir si je ne mets pas Jérusalem au-dessus de la première de mes joies!

7 Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig!

Éternel, garde aux enfants d'Edom la mémoire de la journée de Jérusalem! Alors ils disaient: « Rasez! rasez jusqu'à ses fondements! »

8 Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk!

Fille de Babel, qui nous as saccagés, heureux qui te rendra tout ce que tu nous as fait!

9 Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!

Heureux qui saisira, et écrasera tes enfants sur le roc!