Zsoltárok 137

1 Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.

By the rivers of Babylon, there, we sat down, yea we wept—when we remembered Zion:

2 A fűzfákra, közepette, oda függesztettük hárfáinkat,

Upon the willows—in the midst thereof, hanged we our lyres:

3 Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, mondván: Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!

For, there, our captors asked of us words of song, and our plunderers—gladness, —Sing us of the songs of Zion!

4 Hogyan énekelnők az Úrnak énekét idegen földön?!

How shall we sing the song of Yahweh, on a foreign soil?

5 Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!

If I forget thee, O Jerusalem, Let my right-hand forget:

6 Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!

Let my tongue cleave to the roof of my mouth, if I do not remember thee! if I do not lift up Jerusalem above the head of mine own gladness.

7 Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig!

Remember, O Yahweh, against the sons of Edom, the day of Jerusalem, —how they continued to say—Overthrow! Overthrow! unto the foundation within it.

8 Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk!

O ruined daughter of Babylon, —how happy the man who shall repay thee thy dealing, wherewith thou didst deal with us!

9 Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!

How happy the man who shall snatch away and dash thy children against the crag.