Zsoltárok 137

1 Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.

For David, [a Psalm] of Jeremias. By the rivers of Babylon, there we sat; and wept when we remembered Sion.

2 A fűzfákra, közepette, oda függesztettük hárfáinkat,

We hung our harps on the willows in the midst of it.

3 Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, mondván: Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!

For there they that had taken us captive asked of us the words of a song; and they that had carried us away [asked] a hymn, [saying], Sing us [one] of the songs of Sion.

4 Hogyan énekelnők az Úrnak énekét idegen földön?!

How should we sing the Lord's song in a strange land?

5 Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!

If I forget you, O Jerusalem, let my right hand forget [its skill].

6 Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!

May my tongue cleave to my throat, if I do not remember you; if I do not prefer Jerusalem as the chief of my joy.

7 Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig!

Remember, O Lord, the children of Edom in the day of Jerusalem; who said, Rase [it], rase [it], even to its foundations.

8 Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk!

Wretched daughter of Babylon! blessed [shall he be] who shall reward you as you have rewarded us.

9 Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!

Blessed [shall he be] who shall seize and dash your infants against the rock.