< Zsoltárok 137 >

1 Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.
By the rivers of Babylon, there we sat down, yea, we wept, when we remembered Zion.
2 A fűzfákra, közepette, oda függesztettük hárfáinkat,
Upon the willows in the midst thereof we hanged up our harps.
3 Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, mondván: Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!
For there they that led us captive asked of us words of song, and our tormentors asked of us mirth: 'Sing us one of the songs of Zion.'
4 Hogyan énekelnők az Úrnak énekét idegen földön?!
How shall we sing the LORD'S song in a foreign land?
5 Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!
If I forget thee, O Jerusalem, let my right hand forget her cunning.
6 Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!
Let my tongue cleave to the roof of my mouth, if I remember thee not; if I set not Jerusalem above my chiefest joy.
7 Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig!
Remember, O LORD, against the children of Edom the day of Jerusalem; who said: 'Rase it, rase it, even to the foundation thereof.'
8 Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk!
O daughter of Babylon, that art to be destroyed; happy shall he be, that repayeth thee as thou hast served us.
9 Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!
Happy shall he be, that taketh and dasheth thy little ones against the rock.

< Zsoltárok 137 >