Zsoltárok 137

1 Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.

Upon the rivers of Babylon, there we sat and wept: when we remembered Sion:

2 A fűzfákra, közepette, oda függesztettük hárfáinkat,

On the willows in the midst thereof we hung up our instruments.

3 Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, mondván: Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!

For there they that led us into captivity required of us the words of songs. And they that carried us away, said: Sing ye to us a hymn of the songs of Sion.

4 Hogyan énekelnők az Úrnak énekét idegen földön?!

How shall we sing the song of the Lord in a strange land?

5 Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!

If I forget thee, O Jerusalem, let my right hand be forgotten.

6 Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!

Let my tongue cleave to my jaws, if I do not remember thee: If I make not Jerusalem the beginning of my joy.

7 Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig!

Remember, O Lord, the children of Edom, in the day of Jerusalem: Who say: Rase it, rase it, even to the foundation thereof.

8 Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk!

O daughter of Babylon, miserable: blessed shall he be who shall repay thee thy payment which thou hast paid us.

9 Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!

Blessed be he that shall take and dash thy little ones against the rock.