< Zsoltárok 137 >
1 Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.
A Psalm of David: to Jeremiah. Above the rivers of Babylon, there we sat and wept, while we remembered Zion.
2 A fűzfákra, közepette, oda függesztettük hárfáinkat,
By the willow trees, in their midst, we hung up our instruments.
3 Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, mondván: Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!
For, in that place, those who led us into captivity questioned us about the words of the songs. And those who carried us away said: “Sing us a hymn from the songs of Zion.”
4 Hogyan énekelnők az Úrnak énekét idegen földön?!
How can we sing a song of the Lord in a foreign land?
5 Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!
If I ever forget you, Jerusalem, let my right hand be forgotten.
6 Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!
May my tongue adhere to my jaws, if I do not remember you, if I do not set Jerusalem first, as the beginning of my joy.
7 Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig!
O Lord, call to mind the sons of Edom, in the day of Jerusalem, who say: “Despoil it, despoil it, even to its foundation.”
8 Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk!
O daughter of Babylon, have pity. Blessed is he who will repay you with your payment, which you have paid to us.
9 Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!
Blessed is he who will take hold of your little ones and dash them against the rock.