Zsoltárok 137

1 Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.

By the rivers of Babylon we sat and wept when we remembered Zion.

2 A fűzfákra, közepette, oda függesztettük hárfáinkat,

There on the willows we hung our harps,

3 Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, mondván: Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!

for there our captors requested a song; our tormentors demanded songs of joy: “Sing us a song of Zion.”

4 Hogyan énekelnők az Úrnak énekét idegen földön?!

How can we sing a song of the LORD in a foreign land?

5 Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!

If I forget you, O Jerusalem, may my right hand cease to function.

6 Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!

May my tongue cling to the roof of my mouth if I do not remember you, if I do not exalt Jerusalem as my greatest joy!

7 Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig!

Remember, O LORD, the sons of Edom on the day Jerusalem fell: “Destroy it,” they said, “tear it down to its foundations!”

8 Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk!

O Daughter of Babylon, doomed to destruction, blessed is he who repays you as you have done to us.

9 Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!

Blessed is he who seizes your infants and dashes them against the rocks.