Zsoltárok 137

1 Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.

By the rivers of Babylon, there we sat down, yea, we wept when we remembered Zion.

2 A fűzfákra, közepette, oda függesztettük hárfáinkat,

Upon the willows in the midst of it we hung up our harps.

3 Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, mondván: Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!

For there those who led us captive required of us songs, and those who wasted us, mirth, saying, Sing for us one of the songs of Zion.

4 Hogyan énekelnők az Úrnak énekét idegen földön?!

How shall we sing Jehovah's song in a foreign land?

5 Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!

If I forget thee, O Jerusalem, let my right hand forget.

6 Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!

Let my tongue cling to the roof of my mouth, if I do not remember thee, if I do not prefer Jerusalem above my chief joy.

7 Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig!

Remember, O Jehovah, the day of Jerusalem against the sons of Edom, who said, Raze it, raze it, even to the foundation thereof.

8 Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk!

O daughter of Babylon, who is to be destroyed, happy shall he be who rewards thee as thou have served us.

9 Áldott legyen, a ki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!

Happy shall he be who takes and dashes thy little ones against the rock.