Zsoltárok 132
1 Grádicsok éneke. Emlékezzél meg, Uram, Dávid minden nyomorúságáról;
Gospod, spomni se Davida in vseh njegovih stisk,
2 A ki megesküdt az Úrnak, fogadást tőn a Jákób Istenének:
kako je prisegel Gospodu in se zaobljubil mogočnemu Jakobovemu Bogu:
3 Nem megyek be sátoros házamba, nem hágok fel háló-nyoszolyámba;
»Zagotovo ne bom prišel v šotorsko svetišče svoje hiše niti šel gor v svojo posteljo,
4 Nem bocsátok álmot szemeimre s pilláimra szendert;
svojim očem ne bom dal spanja ali dremanja svojim vekam,
5 Míg helyet nem találok az Úrnak, Jákób Istenének hajlékot!
dokler ne najdem kraja za Gospoda, prebivališča za mogočnega Jakobovega Boga.«
6 Ímé, hallottunk róla Efratában; rátaláltunk Jaar térségein:
Glej, slišali smo o tem v Efráti, našli smo to na gozdnih poljih.
7 Hadd menjünk be az ő hajlékaiba, boruljunk le lábainak zsámolyához!
Šli bomo v njegova šotorska svetišča, oboževali bomo ob njegovi pručki.
8 Indulj Uram, a te nyugvóhelyedre: te és a te hatalmadnak ládája!
Vstani, oh Gospod, v svoj počitek, ti in skrinja tvoje moči.
9 Papjaid öltözködjenek igazságba, kegyeltjeid pedig örvendezzenek!
Naj bodo tvoji duhovniki oblečeni s pravičnostjo in tvoji sveti naj vzklikajo od veselja.
10 Dávidért, a te szolgádért, ne fordulj el felkented színétől!
Zaradi svojega služabnika Davida ne obrni obličja proč od svojega maziljenca.
11 Hűséget esküdött az Úr Dávidnak, nem tér el attól: Ágyékod gyümölcsét ültetem székedbe;
Gospod je Davidu prisegel z resnico; ne bo se odvrnil od nje: »Od sadu tvojega telesa bom postavil na tvoj prestol.
12 Ha megtartják fiaid szövetségemet és bizonyságomat, a melyekre megtanítom őket, fiaik is mindörökké székedben ülnek.
Če se bodo tvoji otroci držali moje zaveze in mojega pričevanja, ki jih ga bom jaz učil, bodo tudi njihovi otroci sedeli na tvojem prestolu na vékomaj.«
13 Mert a Siont választotta ki az Úr, azt szerette meg magának lakhelyül:
Kajti Gospod je izbral Sion; zaželel si ga je za svoje prebivališče.
14 Ez lesz nyugovóhelyem örökre; itt lakozom, mert ezt szeretem;
»To je moj počitek na veke; tu bom prebival, ker sem si ga zaželel.
15 Eleséggel megáldom gazdagon, szegényeit jóltartom kenyérrel;
Obilno bom blagoslavljal njegovo preskrbo, njegove uboge bom nasičeval s kruhom.
16 Papjait meg felruházom szabadítással, és vígan örvendeznek kegyeltjei.
Prav tako bom njegove duhovnike oblekel z rešitvijo duš in njegovi sveti bodo glasno vzklikali od veselja.
17 Megnövesztem ott Dávidnak hatalmát, szövétneket szerzek az én felkentemnek.
Tam bom storil Davidovemu rogu, da vzbrsti; odredil sem svetilko za svojega maziljenca.
18 Ellenségeire szégyent borítok, rajta pedig koronája ragyog.
Njegove sovražnike bom oblekel s sramoto, toda na njem samem bo cvetela njegova krona.«
