Zsoltárok 132
1 Grádicsok éneke. Emlékezzél meg, Uram, Dávid minden nyomorúságáról;
Opomeni se, Gospode, Davida i sve smjernosti njegove,
2 A ki megesküdt az Úrnak, fogadást tőn a Jákób Istenének:
Kako se kunijaše Gospodu, i zavjetovaše Bogu Jakovljevu:
3 Nem megyek be sátoros házamba, nem hágok fel háló-nyoszolyámba;
“Neæu uæi u šator doma svojega, niti æu leæi na postelju odra svojega;
4 Nem bocsátok álmot szemeimre s pilláimra szendert;
Neæu dati sna oèima svojima, ni vjeðama svojima drijema;
5 Míg helyet nem találok az Úrnak, Jákób Istenének hajlékot!
Dok ne naðem mjesta Gospodu, stana Bogu Jakovljevu.”
6 Ímé, hallottunk róla Efratában; rátaláltunk Jaar térségein:
Evo, èusmo da je u Jefremovoj zemlji, naðosmo ga na poljima Kirijat-Jarimskim.
7 Hadd menjünk be az ő hajlékaiba, boruljunk le lábainak zsámolyához!
Uðimo u stan njegov, poklonimo se podnožju nogu njegovijeh.
8 Indulj Uram, a te nyugvóhelyedre: te és a te hatalmadnak ládája!
Stani, Gospode, na poèivalištu svojem, ti i kovèeg sile tvoje.
9 Papjaid öltözködjenek igazságba, kegyeltjeid pedig örvendezzenek!
Sveštenici tvoji nek se obuku u pravdu, i sveci tvoji nek se raduju.
10 Dávidért, a te szolgádért, ne fordulj el felkented színétől!
Radi Davida sluge svojega nemoj odvratiti lica od pomazanika svojega.
11 Hűséget esküdött az Úr Dávidnak, nem tér el attól: Ágyékod gyümölcsét ültetem székedbe;
Zakle se Gospod Davidu u istini, od koje neæe otstupiti; od poroda tvojega posadiæu na prijestolu tvojemu.
12 Ha megtartják fiaid szövetségemet és bizonyságomat, a melyekre megtanítom őket, fiaik is mindörökké székedben ülnek.
Ako sinovi tvoji ušèuvaju zavjet moj i otkrivenja moja kojima æu ih nauèiti, onda æe i sinovi njihovi dovijeka sjedjeti na prijestolu svom.
13 Mert a Siont választotta ki az Úr, azt szerette meg magának lakhelyül:
Jer je izabrao Gospod Sion, i omilje mu živjeti na njemu.
14 Ez lesz nyugovóhelyem örökre; itt lakozom, mert ezt szeretem;
Ovo je poèivalište moje uvijek, ovdje æu se naseliti; jer mi je omiljelo.
15 Eleséggel megáldom gazdagon, szegényeit jóltartom kenyérrel;
Hranu æu njegovu blagosloviti, nište njegove nasitiæu hljeba.
16 Papjait meg felruházom szabadítással, és vígan örvendeznek kegyeltjei.
Sveštenike æu njegove obuæi u spasenje, i sveti æe se njegovi radovati.
17 Megnövesztem ott Dávidnak hatalmát, szövétneket szerzek az én felkentemnek.
Tu æu uèiniti da uzraste rog Davidu, postaviæu vidjelo pomazaniku svojemu.
18 Ellenségeire szégyent borítok, rajta pedig koronája ragyog.
Neprijatelje æu njegove obuæi u sramotu; a na njemu æe cvjetati vijenac njegov.
