Zsoltárok 110

1 Dávidé; zsoltár. Monda az Úr az én uramnak: Ülj az én jobbomon, a míg ellenségeidet zsámolyul vetem a te lábaid alá.

Av David, ein salme. Herren sagde til min herre: «Set deg ved mi høgre hand, til dess eg legg dine fiendar til skammel for dine føter!»

2 A te hatalmad pálczáját kinyújtja az Úr Sionból, mondván: Uralkodjál ellenségeid között!

Ditt veldes kongsstav skal Herren retta ut frå Sion; ver herre midt imillom dine fiendar!

3 A te néped készséggel siet a te sereggyűjtésed napján, szentséges öltözetekben; hajnalpir méhéből leszen ifjaidnak harmatja.

Ditt folk møter viljugt fram på ditt veldes dag; i heilagt skrud kjem din ungdom til deg som dogg or fanget på morgonroden.

4 Megesküdt az Úr és meg nem másítja: Pap vagy te örökké Melkhisedek rendje szerint.

Herren hev svore, og han skal ikkje angra det: «Du er prest til æveleg tid etter Melkisedeks vis.»

5 Az Úr a te jobbod felől; megrontja az ő haragja napján a királyokat;

Herren ved di høgre hand knasar kongar den dag han vreidest.

6 Ítéletet tart a nemzetek között; telve lesz holttestekkel; összezúz messze földön minden főt.

Han dømer millom heidningarne, fyller upp med lik, han knasar hovud utyver den vide jord.

7 Az út mellett való patakból iszik; ezért emeli fel az ő fejét.

Or bekken drikk han på vegen, difor lyfter han hovudet høgt.