Zsoltárok 11

1 Az éneklőmesternek; Dávidé. Az Úrban bízom; hogy mondhatjátok az én lelkemnek: fuss a ti hegyetekre, mint a madár?!

Psalmus David, in finem. In Domino confido: quomodo dicitis animae meae: Transmigra in montem sicut passer?

2 Mert ímé, a gonoszok megvonják az íjat, ráillesztették nyilokat az idegre, hogy a sötétségben az igazszívűekre lövöldözzenek.

Quoniam ecce peccatores intenderunt arcum, paraverunt sagittas suas in pharetra, ut sagittent in obscuro rectos corde.

3 Mikor a fundamentomok is elrontattak, mit cselekedett az igaz?

Quoniam quae perfecisti, destruxerunt: iustus autem quid fecit?

4 Az Úr az ő szent templomában, az Úr trónja az egekben; az ő szemei látják, szemöldökei megpróbálják az emberek fiait.

Dominus in templo sancto suo, Dominus in caelo sedes eius: Oculi eius in pauperem respiciunt: palpebrae eius interrogant filios hominum.

5 Az Úr az igazat megpróbálja, a gonoszt pedig, az álnokság kedvelőjét, gyűlöli az ő lelke.

Dominus interrogat iustum et impium: qui autem diligit iniquitatem, odit animam suam.

6 Hálókat hullat a gonoszokra; tűz, kénkő és égető szél az ő osztályrészök!

Pluet super peccatores laqueos: ignis, et sulphur, et spiritus procellarum pars calicis eorum.

7 Mert az Úr igaz; igazságot szeret, az igazak látják az ő orczáját.

Quoniam iustus Dominus et iustitias dilexit: aequitatem vidit vultus eius.